Az országban elsőként Zuglóban indult gyermek- és serdülő droghasználókat fogadó ambuláns addiktológiai szolgáltatás. A kerületi önkormányzat által is támogatott program a Tiszta Jövőért Alapítvány Tábornok utcai telephelyén heti tíz órában fogadja az érdeklődőket.
Az ellátórendszerben eddig hiánycikknek számított a fiatal korosztály ambuláns addiktológiai ellátása, ezért történhetett meg, hogy az alapítvány szerdai rendezvényén egy anyuka arról beszélt, nem tudta, kihez fordulhat, amikor kiderült a gyerekéről, hogy drogfüggő. Ezen a problémán kívánt segíteni a zuglói önkormányzat és az ugyancsak zuglói alapítvány.
“A kerületnek van egy elfogadott drogellenes stratégiája. Ebben a prevenció, a védekezés és a kezelés is fontos szerepet kap. Mivel ma még nincs olyan forrás – sem pályázati, sem egészségbiztosítási -, mely finanszírozná az ilyen intézmények működését, úgy döntöttünk, hogy a költségvetésünkből finanszírozzuk az ambuláns addiktológia elindítását” – mondta Karácsony Gergely polgármester azon a december 7-i sajtótájékoztatón, melyen a Tábornok utcai intézmény működését mutatták be.
Fotó: Képszerkesztőség
A Tiszta Jövőért Alapítvány 17 éve működik, elsődleges célcsoportja mindig is az ifjúsági korosztály volt, azok, akik a 2010 környékén megjelenő designer drogok miatt újabb veszélyeknek van kitéve. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs segítőképzésre, illetve a Dürer kertben egy ártalomcsökkentő preventív programot is elindítottak.
A zuglói önkormányzat az idei költségvetéséből kiemelten támogatta az alapítványt, illetve annak programjait. A 9 millió forintos segítség mellett a decemberi testületi ülésen már az alapítvány új, a korábbinál nagyobb helyszínre való költöztetése is napirendre kerül.
A Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány hétfőtől csütörtökig 9-től 17 óráig, pénteken 9-től 15 óráig várja a segítséget kérő drogfogyasztó fiatalokat. A szakorvos ambuláns rendelése jelenleg szerdán és csütörtökön, 9 és 14 óra között vehető igénybe, de az alapítvány munkatársai elmondták, bíznak abban, hogy a zuglói önkormányzat támogatását látva hamarosan az állam is hozzájárul ahhoz, hogy egy magasabb óraszámmal működő, OEP által finanszírozott serdülő drogambulancia működhessen Zuglóban.