60 év 60 kép címmel nyílt meg első kiállítása Tihanyi Károly fotósnak április 8-án, a Zuglói Civil Házban.
Tihanyi Károly mindössze hat éve fotózik, emellett jó ideje önkénteskedik is a Zuglói Civil Házban, a kerület kulturális eseményeit szívügyének tekinti – mondta a kiállítást megnyitó beszédében Dömény Péter, a Civil Ház vezetője. Megjegyezte, a mostani kiállítás részben köszönet Tihanyi Károly eddigi munkájáért.
Fotó: Képszerkesztőség
A fotós képeit Csikós Attila író is méltatta. “Portréi nyűgöztek le, minden képen az ő arca van. Karcsi képei kizökkentenek magamból. Arcai velem jönnek, haverok, benépesítik a várost” – magyarázta. Cs. Szabó Mária Bánffy Miklós-díjas közművelődési szakértő pedig arról beszélt a megnyitón, hogy Tihanyi a legnehezebbel, a táncfotózással kezdte ezt a szakmát.
Varga János, az East gitárosának szólóját követően Tihanyi Károly elmondta, azóta igazán boldog, mióta a művészetnek él. A közelmúltban a grafikusságba is belekóstolt, és már egy újabb kiállításra is meghívást kapott. A megnyitó egyben születésnap is volt, a hatvanadik, a jó hangulatról DP Morgan dj gondoskodott.
A kiállítás május 2-ig látogatható a Zuglói Civil Házban.