A Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány szervezésében egy csaknem hat méter széles, tájképet ábrázoló graffitit festettek a diákok a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola egyik udvari falára.
A Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány szenvedélybetegek ellátásával, prevencióval és kortárssegítő programmal foglalkozik. A graffiti festéssel az volt a céljuk, hogy legális keretek között olyan elfoglaltságot szervezzenek a fiataloknak, amelynek során hasznosan tölthetik el a szabadidejüket.
Fotó: Képszerkesztőség
“Egy pályázaton nyertünk erre pénzt, és Zuglóban kerestünk falfelületet a festéshez. Elképzeléseink találkoztak a Petrik Lajos szakközépiskola tantestületének terveivel” – mondta az alapítvány programkoordinátora. Nyíri Noémi hozzátette, felkértek két grafikust, akik segítettek a gyerekeknek a tervezésben és a kivitelezésben.
A festésben részt vevő diákok először OSB lapokon gyakorolták a festékszórók használatát, majd egy hét alatt készítették el a folyókkal, fákkal és a molekulaszerűen elhelyezett figurákkal, graffitis aláírásokkal tarkított tájképet az iskola udvarának egyik falára. Az alapítvány szakemberei elmondták, az akciót más intézményekben is szeretnék folytatni.