Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Közösségi tervezéssel újulhat meg a Pillangó Park

A Pillangó Park közösségi tervezésével elindult a MIZUglónk program. A kezdeményezés lényege, hogy a kerület vezetése, a zuglóiak és a tervezők közösen döntsék el, hogyan újítsák meg a városrészt.

Zugló vezetése és a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség célja, hogy bevonja a helyieket a Pillangó Park felújításába. Ezzel kapcsolatban több közösségi megbeszélés is lesz. Ez azt jelenti, hogy a szakemberek több térképet is készítenek, amelyeken mindenki jelezheti javaslatát, ötletét, kérését, problémáját. Az első ilyen programot kedd este tartották a Sylvester János Református Gimnáziumban.

Fotó: Képszerkesztőség

“Egy olyan kerületet szeretnénk, amelyet magukénak éreznek az emberek. Nem az itt élők feje felett döntünk, hanem velük együtt, arra költjük a közpénzt, ami valóban a közösség érdekét szolgálja” – mondta a rendezvényen Karácsony Gergely zuglói polgármester.

A programon részt vett Hajdu Flórián alpolgármester és Lévai Sándor, a körzet önkormányzati képviselője is, aki szerint elsősorban a pakolási problémát kell megoldani, de mint mondta, szükség van kutyafuttatóra, kutyajátszótérre, valamint futópályára, de a pázsit megújítása is elkerülhetetlen.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb