Ingyenesen látogatható kiállítás nyílt a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központban. A tárlatra főleg lakhatási problémával küzdő emberek gyűjtötték össze az írásos és a képi emlékeket a budapesti lakhatási mozgalmakról.
A Közélet Iskolája elnevezésű szervezet utazó kiállításának egyik célja, hogy megcáfolja azt a nézetet, miszerint a magyarok passzívak, ha problémamegoldásról van szó. “Összegyűjtöttük azokat a történelmi példákat, amikor a magyarok megküzdöttek azért, hogy legyen hol lakniuk” – mondta Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolájának koordinátora.
Fotó: Képszerkesztőség
A tárlaton 12 molinó látható, amelyeken időrendi sorrendben, témakörök szerint taglalják, kik és hogyan szerveződtek Budapesten a XX. század során azért, hogy mindenkinek legyen megfelelő lakhatása. A barlanglakásokon, a roma lakásfoglalókon, a kalákákon át az ’56-os lakásfoglalások vagy éppen a századforduló lakbérsztrájkján keresztül szeretnének a szervezők rávilágítani a mozgalmak pozitívumaira és hibáira, hogy azokat kijavítva és átdolgozva a jelenben is alkalmazni lehessen.
Karácsony Gergely polgármester a kiállítás megnyitóján azt mondta, reméli, hogy a tárlat felhívja a döntéshozók figyelmét a problémára. “Zuglóban igyekszünk segíteni azoknak, akik lakhatási problémával küzdenek, ez volt például az első kerület, ahol a hajléktalanok üldözését eltöröltük” – tette hozzá.
A tárlat április 17-ig látható a Füredi park 6. szám alatt.