Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A napközit tanórai rangra emelte

Az oktatáshoz nem értő külső szemlélő hajlamos a napközit alábecsülni, mondván ott az ebéden és uzsonnán kívül nem vagy csak alig kell foglalkozni a gyerekekkel. Ők ugyanis jól elvannak magukban az udvaron. Ezt a tételt azonban több zuglói pedagógus is cáfolni tudta. Egyikükkel, az idén nyugdíjba menő Pathóné Vajas Évával második otthonában, a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában beszélgettünk.

– Nem lesz könnyű szeptembertől otthon maradni – mondta a Hermina úti iskola alsós igazgató-helyettese -, nehéz szívvel maradok otthon, de megpróbálok majd nyugdíjasként is aktív maradni, és hasznosan eltölteni a szabad időmet.

Éva néni ugyanis utolsó tanéve végéhez érkezett. Mint mondta, szívesen folytatta volna az igazgató-helyettesi munkát, de azzal is tisztában van, hogy át kell adni a helyet a fiatalabbaknak.  – Fiatal koromban a tanítás helyett más vonalon dolgoztam. Majd megszületett a gyerekem, akivel értelemszerűen otthon maradtam. Az első oktatói feladatom a Csömöri úti napközis táborban volt, ahol nagyon élveztem a munkát, és ekkor döntöttem el, hogy a tanári végzettségemmel végre már egy iskolában helyezkedem el. Első munkahelyem a Kaffka Margit Általános Iskola volt, ahol először egy napközis csoportot kaptam.

Pathóné Vajas Éva imádott és tudott is délután foglalkozni a gyerekekkel. Olyannyira, hogy, amikor négy év után átkerült a Városligetibe, szintén a napközit választotta.  – A napközi legalább annyira fontos a gyerekek számára, mint a délelőtti tanórák. Egy elkötelezett pedagógusnak pedig a leckeírást és a szabadidős foglalkozásokat is ki kell tudnia használni arra, hogy nevelje, oktassa a rábízott gyerekeket.

Éva néni pedig mindig is az elkötelezett napközisek közé tartozott. Olyannyira, hogy rendhagyó módon 2002-ben napközisként kérték fel az igazgató-helyettesi feladatok ellátásra. Ugyancsak napközisként kerületi munkaközösség-vezető és tantárgygondozó is lett. Emellett 23 éven keresztül részt vállalt a nyári napközis tábor szervezésében is úgy, hogy ebből 13 éven keresztül a tábor életét is irányította.

– A jövőben szeretnék majd a családommal is többet foglalkozni, melyre a sok napi munka mellett eddig kevesebb időm jutott. Ugyanakkor az iskolától és a gyerekektől sem szakadnék el. Ha hívnak majd, bármikor eljövök, és szeretnék majd táborok és karitatív programok szervezésében is részt vállalni. Pathóné Vajas Éva korábban már az iskola Év Pedagógusa és a Zuglói Gyermekekért díjat is kiérdemelte, idén pedig a Columbus utcai Zeneházban rendezett pedagógusnapi eseményen a Zugló Lakosságának Szolgálatáért elismerést vehette át.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb