Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Állatunk az életünk

Másodszor rendezték meg a Pillangó parkban a Sugárzoo Pikniket. A rendezvényen megválasztották Zugló legszebb és legtrükkösebb kutyáit is.

Ezúttal is számos program várta az érdeklődőket vasárnap a Sugárzoo Pikniken: láthattak többek között kutyakiképzés-bemutatót, örökbe fogadható cicákat, és saját kezűleg készíthettek játékot kedvencüknek, valamint a négylábútartás illemszabályairól is tájékozódhattak. A programsorozat mottója az “Állatunk az életünk” volt.

Fotó: Képszerkesztőség

Szabó Rebeka, Zugló állatvédelemért felelős alpolgármestere arról beszélt, a rendezvény fő célja, hogy az állatvédelemről és a felelős állattartás szabályairól tájékoztassák a lakosokat. “Az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állattartási körülmények javuljanak Zuglóban. Nemrég bevezettük a macskák kedvezményes ivartalanítását, a pikniken pedig az Eb ovo egyesület segítségével próbálunk minél több információt begyűjteni a kerületi gazdiktól. Kíváncsiak vagyunk mind a kutyások, mind a nem kutyások véleményére, mit tartanak jónak a jelenlegi szabályokból, és min kellene változtatni. Célunk, hogy minél megalapozottabb kutyastratégiája legyen a kerületnek, és csökkentsük a két tábor közötti konfliktust” – magyarázta Szabó Rebeka.

A második Sugárzó Pikniken megválasztották Zugló legszebb és legtrükkösebb kutyáit is. A nagytestű négylábúak közül Argosz, a rotweiller keverék, a közepes méretű kutyák közül Lángos, az örökbefogadott keverék, míg a kistestűek közül Alf, az apricot törpeuszkár tetszett legjobban a zsűrinek. Argosz egyébként a trükkversenyen is elsöprő sikert aratott: képes volt egyedül betakarózni, és méret szerinti sorrendben pakolta fel a színes karikákat a toronyjátékra.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb