Ezerötszáz árvácskát és három örökzöld vízfüvet ültettek el az önkormányzat vezetői és a Virágzó Zugló képviselői a Róna utca és a Varsó utca sarkánál csütörtökön.
A Róna és a Varsó utca sarkán lévő kis területet évek óta virágok díszítik, begóniák és árvácskák váltják itt egymást az évszakok szerint. A szeptembertől márciusig virágzó árvácskák hamar begyökeresednek, elég nekik a téli csapadék, a begóniák pedig kifejezetten szárazságtűrők, ezért nem igényelnek locsolást – magyarázta Megyeri Szabolcs, a Virágzó Zugló Program koordinátora.
“A néhány évelő növényt, a vízfüveket azért kértem, hogy az ültetések közötti átmeneti időszakban is díszítse valami a teret” – tette hozzá Szabó Rebeka alpolgármester.
Fotó: Képszerkesztőség
Az ültetésben részt vett Karácsony Gergely polgármester, Szabó Rebeka és Hajdu Flórián alpolgármesterek, valamint Baracskai Gábor, a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója és Baranyai Zsolt, a Zrt. városüzemeltetési osztályvezetője is.
Karácsony Gergely elmondta, a közeljövőben közösségi teret hoznának létre a területen. “Növelni szeretnénk a zöldfelületet, és egy kisebb kávézót is tervezünk ide” – fejtette ki a polgármester, hozzátéve, hogy a tervezési folyamat jelenleg is zajlik.
“Voltak már elképzelések régebben is, de most egy észszerűbb koncepción dolgozunk. Reméljük, novemberben már a testület elé kerülhetnek a tervek, és tavasszal elkezdődhet a beruházás” – jegyezte meg Hajdu Flórián.