Hét vizesblokkot újítottak fel a Zuglói Hajós Alfréd Magyar – Német Két Tannyelvű Általános Iskolában. A beruházás mintegy 16 millió forintba került.
Rendhagyó ünnepséggel kezdődött az őszi szünet után első tanítási nap a Hajósban. Az iskola pedagógusai és diákjai november hetedikén ünnepélyesen felavatták az idén 52 éves intézmény megújult vizesblokkjait.
Az önkormányzat az idei költségvetésben biztosított összeget a felújításra, de a támogatás mellett az iskola alapítványán keresztül a szülők is segítettek, és céges felajánlásokat is kapott az intézmény. A beruházás így összesen mintegy 16 millió forintba került.
Fotó: Képszerkesztőség
A munkálatok azonban jócskán belecsúsztak a tanítási évbe, ezért az iskolában az első két hónapban mobil WC-ket használtak. A felújítást követően azonban XXI. századi körülmények várták a tanulókat: minden helyiségbe energiatakarékos, mozgásérzékelő világítás, korszerű, víztakarékos csapok, automata vízöblítéses piszoárok, valamint a legmodernebb mosdók kerültek.
A Hajós közössége a hétfői ünnepségen “Az iskolánk barátja” oklevelek kiosztásával köszönte meg a támogatók segítségét.