Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kettős jubileumot ünnepeltek

Koszorúzással és múzeum megnyitóval ünnepeltek a Varga Márton Kertészeti és Földmérő Szakközépiskolában november 12-én.

Az iskolában 110 évvel ezelőtt indították az agrárképzést, az intézmény névadója pedig 90 éve kapta meg az engedélyt, hogy középfokú kertésztanonc képzést szervezzek az iskolában. E kettős évfordulót ünnepelték szombaton.

“Sok változás történt az évek alatt, egy valami azonban változatlan: az elhivatottság a szakma és a tanítás iránt” – mondta ünnepi beszédében Pintér Karolina igazgatónő, aki köszönő oklevelet adott támogatóiknak, az ötven éve, vagy korábban végzett egykori diákok pedig arany oklevelet kaptak.

A programon részt vett mások mellett Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár és Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár is, aki az iskola kiemelkedő szerepét méltatta. “Ahhoz, hogy vissza tudjuk adni a munka becsületét és kellő számú jól képzett, dolgozni akaró fiatal legyen, nagy szükség van az olyan intézményekre, mint a Varga Márton Szakközépiskola” – fogalmazott.

A jelenlévők az iskola harangjánál koszorúkkal tisztelegtek az iskola elhunyt tanárai és Varga Márton előtt, felavattak egy muzeális értékű alappontot, majd megnyitották a Varga Márton Iskola Múzeumot.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb