Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Jubileumot ünnepelt a Zuglói Benedek

Idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a hazai gyógypedagógia egyik legfontosabb bázisiskolája, a Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI).

A Zuglói Benedek Elek EGYMI évfordulós ünnepségét a partner intézményekkel közösen a Columbus utcai Zeneiskola koncerttermében rendezték november 24-én. A műsorban az intézmény tanulói mellett a kerület több általános iskolájának sajátos nevelési igényű diákja is fellépett.

A résztvevők elsőként a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekarának koncertjét hallgathatták meg, Makovecz Pál intézményigazgató vezényletével. Előadásukba előbb a Hunyadi János Általános Iskola kórusa, majd a Zuglói Benedek néhány diákja is bekapcsolódott, így adták elő Beethoven Örömódáját is.

Fotó: Képszerkesztőség

Az elhangzott produkció után Karácsony Gergely zuglói polgármester arról beszélt, most értette meg igazán az Örömóda lényegét, mit is jelent az, hogy “testvér lészen minden ember”. “Azt is megértettem, hogy mi mennyi mindent tanulhatunk ezektől a gyerekektől, meg azoktól a pedagógusoktól, akik nap mint nap kihozzák belőlük a maximumot” – fogalmazott.

A csütörtöki rendezvényen az ünnepi műsor mellett összegezték az intézmény elmúlt 40 évét, valamint köszönetet mondtak mások mellett dr. Iliás Lajosnénak, hogy 1988 – 2005 között vezette az intézményt, Kovács Arankának, hogy 1980 – 2006 között igazgató-helyettesként dolgozott az iskolában, illetve Faragó Ferencnek, hogy megbízott vezetője volt az intézménynek, de megköszönték azoknak a pedagógusoknak a munkáját is, akik a zuglói gyógypedagógiai intézményből mentek nyugdíjba.

A jubileumi ünnepséget, amelyen a zuglói képviselő-testület több tagja mellett Tóth Csaba országgyűlési képviselő is részt vett, a zuglói önkormányzat és a Zuglói Intézménygazdálkodási Központ is támogatta.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb