Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Párbeszéddel javítható a droghelyzet

A szülők, a pedagógusok és a gyerekek közötti eszmecsere volt a témája az idei kábítószerügyi konferenciának június 9-én. A Zuglói Civil Házban megtartott, Párbeszéd a függőségről című programon szakmai előadásokon, kiscsoportos foglalkozásokon, tanácsadásokon vehettek részt az érdeklődők.

– A megelőzésben van nagy szerepünk – hangsúlyozta beszédében az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 12.b osztályának osztályfőnöke. Trábert Elvira kifejtette: a mindennapos, folyamatos jelenléttel, beszélgetésekkel próbálják megelőzni a kábítószer-fogyasztást. Iskolájukban volt rá példa, hogy egy diák elmondta, szert használ, és az is kiderült, ki terjeszti a drogot az intézményben. Az osztályfőnök szerint a problémák megoldására a szülők, a diákok és a tanárok együttműködésére van szükség.

Fotó: Balogh Róbert

A konferenciát szervező Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, nem lehet a szőnyeg alá söpörni a drogproblémát. Sokacz Anikó úgy gondolja, a pedagógusoknak fel kell ismerniük, ha valaki szert használ, tudniuk kell, milyen módszerekkel tudnak segíteni. – Célunk a prevenció és az útmutatás. A zugloikef.hu oldalon található szervezetek közül bárkihez fordulhatnak. A konferencián pedig megismerhetik egymás problémáját, megbeszélhetik, hogyan oldották meg a felmerülő nehézségeket, tanácsokat adhatnak egymásnak – mondta a Zuglói KEF elnöke.

A délelőtti szakmai előadásokon az addiktológia jelenlegi helyzetéről, a Szomszédom a rendőr és a Police Café programokról, valamint a családok lelki egészségéről is beszélgettek, délután pedig kötetlen foglalkozásokon adtak tanácsokat a résztvevőknek. A programot HERO-in drogprevenciós lézer show zárta.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb