Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Biztonságban az online világban

A zuglói önkormányzat támogatásával ebben a tanévben két újabb kerületi iskolában mutatkozott be a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) Behálózva mintaprogramja.

Az előző tanévben elindított program célja, hogy felhívja a figyelmet a cyber-megfélemlítésre, valamint elősegítse az online technológiák és mobileszközök biztonságos használatát.

Idén a Herman Ottó és a Kaffka Margit Általános Iskolában tartottak képzést a diákoknak és a pedagógusoknak. A Behálózva programot a Zuglói önkormányzat 480 ezer forinttal támogatta, ebből valósult meg az a két élménynap is, amelyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács segítségével december közepén rendeztek meg a két intézményben.

A felső tagozatos diákok filmek, játékok segítségével, illetve szakemberek irányításával modelleztek különböző szituációkat. A szervezők ezt követően a pedagógusnak tartottak továbbképzést arról, hogy miként szűrhetik ki a cyber-megfélemlítés miatt sérült gyerekeket, és hogyan tudnak segíteni a problémák feldolgozásában.

A Behálózva program a tervek szerint jövőre újabb intézmények bevonásával folytatódhat.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb