A B döntőben ugyan a második helyet szerezte meg a magyar csapat, de az A fináléban két együttest is kizárt a zsűri, így a női váltó a negyedik helyet szerezte meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres versenyében, a Pjongcsangban rendezett téli olimpián.
A Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia alkotta váltó végig tartotta a lépést a futamot később világcsúccsal nyerő holland együttessel, és megelőzniük ugyan nem sikerült őket, de Petráék is világcsúcson belüli időt mentek.
Az A döntőben ezt követően a zsűri Kínát és Kanadát is kizárta, a magyarok által a B döntőben elért második hely pedig így összesítésben már nem hatodik, hanem negyedik pozíciót ért. Ez az eddigi legjobb olimpiai váltóhelyezés a magyar rövidpályás gyorskorocsolya történetében.
A férfiaknál Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is futamgyőzelemmel jutott tovább 500 méteren. A szintén zuglói Knoch Viktor nem jutott túl a selejtezőn, de mindhárman rajthoz állnak csütörtökön, a váltók 5000 méteres döntőjében.