A VI., VII. és az V. kerület után a zuglói képviselő-testület is a kerületi lakosok és a kerületben pihenni vágyók érdekében, a közlekedésbiztonság fontosságát hangsúlyozva döntött ma a sörbiciklik (beerbike-ok) használatának a tiltásáról.
A sörbiciklik a belső kerületek tiltása után kiszorultak a belvárosból, és a korábbinál is nagyobb számban jelentek meg Zuglóban, elsősorban a Városligetben, valamint a közlekedési szempontból is kritikus útvonalakon. Az ittasan szórakozók egyaránt zavarták a családokat, a kutyasétáltatókat, a piknikezőket, és megbotránkozást váltottak ki minden pihenni vágyóból, és folyamatos veszélyt jelentettek a közlekedés többi résztvevője számára is. A hangoskodással, szemeteléssel járó sörbiciklizés miatt a környék lakói is számtalanszor tettek panaszt az önkormányzatnál.
A zuglói képviselők ma egyhangúan úgy döntöttek, hogy július 1-jétől közösségellenes magatartásnak nyilvánítják a sörbiciklik használatát, és bírságolhatóvá teszik azokat, akik ilyen, kettőnél több ember által hajtható járműveken szeszesitalt fogyasztanak, továbbá bírság szabható ki azokkal szemben is, akik ilyen járműveket adnak bérbe, vagy vezetőként működnek közre azok használatában.
Zugló nem közterületi alapon közelítette meg a korlátozást, mivel önmagában az ilyen járművek használata nem igényel közterület-használati hozzájárulást, továbbá nem minősülnek mozgóboltnak sem, ezért a kerület a közösségi együttélés szabályait sértő tevékenységnek minősítette ezt a szórakozási formát. Azáltal, hogy egyszerre többen, ráadásul ittasan a közlekedőkben, a lakosságban a magatartásukkal megbotránkozást keltenek, tevékenységük átlépi azt a határt, amit a közösség eltűrni köteles, így indokolható a büntetés. A közterület-felügyelők július 1-jétől büntethetik Zuglóban azokat, akik a sörbicikliken szórakoznak, akik azokat bérbe adják vagy más módon segítik ezt a tevékenységet.
Azzal, hogy Karácsony Gergely polgármester javaslatára Zuglóban is betiltották a sörbicikliket, csaknem egységes korlátozás lesz érvényben a pesti oldal turisztikailag frekventált területein.