Zuglóban, az Európa 2000 Középiskolában tartotta tehetséggondozó konferenciáját a Magyar Tehetséggondozó Társaság (MTT). A rendezvényen szó esett a kerületben folyó szakmai munkáról is.
A tehetségben van egy furcsa paradoxon – mondta köszöntőjében Karácsony Gergely polgármester. – A tehetséges emberek nem mindig abban a sorban állnak, ahol keresik őket, hanem egy kitaposatlan ösvényen járnak – tette hozzá, megjegyezve, a zuglói önkormányzat több módon is támogatja a diákokat.
Házlinger György, a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója rámutatott, az összes óratömeg öt százalékát tehetséggondozásra (szakkörök, csoportos foglalkozások, felkészítés a versenyekre) tartják fent. – Önként vállalt feladatként tantárgygondozói hálózat működik Zuglóban és Angyalföldön. A továbbiakban is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tehetséggondozás a jövőben is prioritás legyen – hangsúlyozta az igazgató.
Fotó: Képszerkesztőség
Az MTT és a Magyar Tehetségkutató Szervezetek Szövetségének elnöke, Balogh László rámutatott, 1989 óta minden évben megrendezik a konferenciát, egyik fontos célkitűzésük pedig, hogy az országot járva összegyűjtsék és megosszák a jó gyakorlatokat.
A program első napján plenáris ülésen vehettek részt a szakemberek, szombaton szekcióüléseken és kerekasztal beszélgetéseken oszthatják meg tapasztalataikat.