Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ég az első adventi gyertya

Karácsony Gergely polgármester és Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője közösen gyújtotta meg az első gyertyát a kerület adventi koszorúján.

A gyertyagyújtást a Szent István Király Zeneiskola növendékei, a Vendel and friends nevű zenekar kísérte karácsonyi dallamokkal. A hagyományokhoz hűen Bárány Béla, a Páduai Szent Antal plébániatemplom plébánosa mondott beszédet.

Fotó: Képszerkesztőség

Az atya egy nemrégiben kapott e-mail tartalmát osztotta meg a Bosnyák téren összegyűltekkel. – Jókívánságok voltak benne, amelyek az egész adventi időszakra, és azon túl is érvényesek. Azt gondoltam, hogy ezt nem őrzöm meg, hanem itt most közkincsé teszem, mert ez mindannyiunknak jól jön – fogalmazott Bárány Béla. A levél írói a csend örömének, békéjének felfedezését kérték, valamint, hogy az emberek merjenek nevetni, sírni, és meg tudják különböztetni azt, mihez ragaszkodjanak, mit engedjenek el.

Az ünnepi gyertyagyújtáson részt vett mások mellett Sokacz Anikó, Bitskey Bence, Hevér László György, Lévai Sándor és Sógor László önkormányzati képviselő is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb