Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Búcsú a 25. évébe lépett versenytől

A Molnár János Nemzetközi Utánpótlás Asztalitenisz Emlékverseny nemcsak Zuglóban, hanem a magyar sportéletben is kuriózumnak számít. A verseny egyediségét természetesen a névadó története adja. 18 országból 220-an érkeztek a Szőnyi úti csarnokba.

25 évvel ezelőtt, 1995. február 5-én kora reggel indult útjára a Szőnyi úti sporttelep elől a Molnár-család gépkocsija, hogy a két tehetséges zuglói pingpongost, Jánost és Krisztiánt egy salgótarjáni versenyre eljuttassa. Az autó útja azonban a nógrádi város előtt 18 km-rel egy kanyarban véget ért. A balesetet sem az édesanya, sem pedig a nagyobbik fiú, János nem élte túl. Az édesapa is súlyos sérüléseket szenvedett, így a kisebbik fiút a BVSC-Zugló Asztalitenisz Szakosztályának közössége nevelte fel. Az a közösség, amely immár 25 éve rendezi meg ezt a versenyt, és minden versenyen gyertyafény mellett idézik fel elhunyt sportoló emlékét.

Az idei, 25. emlékverseny azonban nagy valószínűséggel ennek a kultikus versenysorozatnak a végét jelenti. A folytatást sem a klub, sem pedig a család nem támogatja. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a jövőben más név alatt biztosítsanak majd versenyzési lehetőséget az utánpótlás korosztálynak. Mert az idei verseny ismét bebizonyította, hogy szüksége van a sportágnak az ilyen nemzetközi seregszemlékre. A Molnár János Emlékversenyek sajátossága ugyanis, hogy nincs országonként korlátozva a résztvevők száma. Idén például 18 országból érkeztek a versenyzők, akik megközelítőleg 220-an voltak. Lett volna 19. nemzet is, ám a kínaiak részvételét a koronavírus megakadályozta. De a Szőnyi úti csarnokban ott voltak az ausztrálok, az írek, a katalánok a franciák, illetve a szlovákok és a szerbek is. Több ország a nemzeti válogatottját nevezte a versenyre. A 95 magyar indulók egyharmadát pedig Zugló adta, mert itt a BVSC és a KSI jóvoltából két asztaliteniszműhely is működik.

A zuglói sporttelepen február 6-10 között reggeltől estig pattog a labda. A résztvevők öt korosztályban 11-18 év közöttiek küzdenek a helyezésekért. A szervezők a pénteki versenynapon autóbuszos városnézést szerveztek a fiataloknak, míg az elhunyt zuglói fiúra a szombaton emlékeznek a résztvevők.

 Fotó: Riersch Tamás

A 25. jubileumi versenyen néhány megható gesztusra is sor került: a BVSC-Zugló Asztalitenisz Szakosztálya elbúcsúztatta legendás edzőjét, a klubot harminc éven át hűségesen szolgáló Tokaji Sándort, illetve megköszönték a Molnár-család két életben maradt tagjának, az édesapa Molnár Jánosnak és a kisebbik gyermeknek, Molnár Krisztiánnak azt a támogatást, amit az elmúlt negyed évszázadban nyújtottak a hagyományteremtő verseny megrendezéséhez.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb