Ittas vezetés, érvénytelen jogosítvány, baseballütő, önvezető járgány, engedély nélküli gázriasztó fegyver – egypár érdekes hír a péntek éjszakai, nagyszabású közúti ellenőrzésekből a kerületben, amelynek során 200 személy került a rendőrség látókörébe.
Február 21-én péntek este hat órától másnap, azaz szombat hajnali háromig nagyszabású közbiztonsági akció zajlott a kerületben. Az eseményen 18 rendőr és 2 polgárőr vett részt, akik szisztematikusan ellenőrizték az Örs Vezér terét, a Stadionokat, a Hungária és Thököly utak környékét, valamint a zuglói vasútállomást.
Több helyen kifejezetten az ittas vezetőket igyekeztek kiszűrni. Az akció résztvevői közel 200 főt ellenőriztek, és számoltattak el jó pár nem ide való, nem helyi egyént. Elfogtak két körözött férfit, ittas vezetésért pedig öt fővel szemben intézkedtek. Számos szabálysértési bírságot és feljelentést kiosztottak, többek között közbiztonságra veszélyes eszközök, mint baseballütő, vagy engedély nélküli gázriasztó fegyver miatt, de volt, aki a járművezetéstől volt letiltva, vagy akadt, aki nem volt bekötve.
Az intézkedések közül egynéhány:
A Szikszó parknál a rendőrautót meglátva a vezető kipattant a kocsijából. Menekülőre vette, majd arra hivatkozott később, könnyítenie kellett magán. Mint kiderült, ittas volt, és a jogosítványát bevonták korábban.
Másik esetben a Sárrét parknál lett gyanús az autó a rendőröknek. A sofőr is észrevette őket, és rálépett a gázra. Félóra múlva azonban a Bosnyák piac mögött már egy másik rendőrautó ellenőrizte a járművet. A vezetéstől eltiltott sofőr megpróbált lebukni a volán mögé, amikor észrevette a rendőröket. Utóbbiaknak azonban gyanús lett „az önvezető autó”, ezért megállították. Ez esetben is „baj volt” a vezető jogosítványával.
Fotó: Zuglói Rendőrkapitányság
Egy külföldi sofőr állítólag azért tartott baseballütőt a kocsijában, mert hazájában – megszokásból – mindig így közlekedett, állítása szerint félt a tehenektől. Magyarországon azonban szerencsére nincsenek „vad tehenek”, vélték a rendőrök. Nem árt, ha tudjuk, tilos baseballütőt magunknál tartani. Eljárást indítottak a gyanúsított ellen.
A Hungária körúton pedig úgy bukott le egy ittas vezető, hogy felkapcsolta az autó belső világítását, így a rendőröknek is feltűnt, hogy céklavörös a feje.