Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Világkupát nyert Földházi Zsófia

A KSI SE sportolója nyerte az öttusázók kecskeméti világkupa-versenyét, így már biztos, hogy részt vehet majd a júniusi minszki fináléban is, ahol már a riói olimpiai kvóta lesz a cél.

A felnőtt Európa-bajnok, junior világbajnok, ifjúsági olimpiai ezüstérmes öttusázó egy éve, a varsói világbajnokságon szenvedett keresztszalag-szakadást, amely után műtét és egy féléves rehabilitáció várt rá. Első versenye az április eleji római világkupa volt, ahol a KSI versenyzője egy ezüstéremmel debütált. A május eleji kecskeméti világkupán még erre a teljesítményre is rá tudott tenni egy lapáttal. Egy elfogadható vívás után úszásban a negyedik helyen végzett, majd hibátlanul lovagolt, és ötödikként vághatott neki az utolsó, kombinált számnak. A hátránya 39 másodperc volt a vezető francia előtt, akit már a harmadik lövéssorozat után sikerült megelőznie, innentől kezdve pedig már nem is adta át a vezető helyet.

A világkupadöntőt június 11-én rendezik majd Minszkben, június 28-án pedig Berlin lesz a világbajnokság házigazdája. Az előbbi győztese, illetve a vb dobogósai is olimpiai kvótát szereznek majd a nemzetüknek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb