Barátságos, gyermekek kacajától hangos otthonba látogattak Zugló vezetői. Fruzsinánál és Gyulánál jártak, akik három gyermekükkel tavaly karácsonyra egy önkormányzati bérlakás kiutalásáról szóló határozatot kaptak.
A házigazdák boldogan nyitottak ajtót, s vezették körbe otthonukban a vendégeket. A családfő elmesélte, óriási összefogás eredményeként felújították a 63 négyzetméteres lakást.
– Mindig mondtam Fruzsinának, ha egyszer lesz lakásunk, megteremtem benne nekik az álomotthont. Ez valóra vált! Amerikai konyhás, nagy nappalis lakásunk lett, a gyerekeknek is van külön szférájuk – újságolta Radó Gyula.
A család korábban átmeneti otthonban élt, ezért egy kis időbe telt, amíg hozzászoktak, hogy a saját szabályaik, szokásaik szerint élhetnek. Fruzsina felidézte, amikor legelőször nézték meg a lakást. – Ugyanaz az izgatottság jár át, mint amikor először álltunk a ház kapujában. Most már a magunkénak érezzük, sínen van az életünk. Az pedig nagyon jó érzés, hogy a kerület vezetői még egy év után is gondolnak a családunkra – mondta az anyuka.
Horváth Csaba, Zugló polgármestere hangsúlyozta, fontos szembenézni azzal, hogy a döntések mögött emberek vannak, ezért azon dolgoznak, hogy sok zuglói családnak tudjanak örömet szerezni. A városrész szociális ügyekért is felelős alpolgármestere, Szabó Rebeka kifejtette, jó látni, hogy azoknak az elveknek, amelyeket jogszabályokban, rendeletekben rögzítenek, van eredménye. Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője a család szorgalmát dicsérte. Mint mondta, látszik, hogy Radó Gyuláék példaként állhatnak mások előtt.