Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglói aranyérem az Európa-bajnokságon

Majdnem egy teljes évet kellett kihagyniuk a birkózóknak, akik már nagyon várták a pillanatot, hogy egyszer éles helyzetben is versenyszőnyegre léphessenek. Belgrádban tartották meg a mini Európa-bajnokságot. Zuglói győzelmet is hozott.

Ebben a sportágban nagyon nehéz biztonságos körülmények között versenyt szervezni, lévén a birkózás testi kontaktusra épül. A nemzetközi szövetség ennek megfelelően csak az előírások maximális betartatásával engedett és enged versenyt rendezni. Karácsony előtt egy ilyen zárt kapus és maximálisan fertőtlenített világkupa-verseny helyszíne volt a szerb főváros, Belgrád, mely versenyről a biztonsági előírások betartása ellenére is távol maradtak az Európán kívüli országok. Így a belgrádi verseny egy mini Európa-bajnokság lett, melyre a legtöbb résztvevő – így mi, magyarok is – a fiataljait küldte. Ennek ellenére több súlycsoportban is erős mezőny gyűlt össze.

A magyar együttes legrutinosabb tagja a világ és Európa-bajnok Korpási Bálint volt. A BVSC-Zugló birkózója pedig minden rutinját beleadva megnyerte a kötöttfogásúak 72 kg-os súlycsoportját. Bálint egy kirgiz, egy ukrán és egy bolgár versenyző legyőzésével jutott a döntőbe, ahol Amojan, az örmények junior világ- és Európa-bajnoka várt rá. A döntőt később szerzett ponttal Korpási Bálint nyerte, így a legeredményesebb zuglói birkózó aranyéremmel zárta a 2020-as évet.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb