Az idén február 17-én kezdődik a nagyböjt. Korunk emberének szüksége van-e a böjtre? Erdős Mária természetgyógyász szerint az egészségmegőrzés szempontjából bizony része lehet az életünknek.
A böjt a testen keresztüli lelki megtisztulást, az ételbevitel korlátozása mellett bőséges folyadékfogyasztást jelent, ami önmagában megterhelő lelki és testi szinten, ezért csak egészséges emberek végezhetik. A böjt és a méregtelenítés között technikailag nincs túl nagy különbség – magyarázta Erdős Mária. Felkészületlenül egyikbe sem szabad belefogni, ki kell kérni a családorvos vagy táplálkozási tanácsadó véleményét, hiszen egyéntől és egészségi állapottól függően okozhat gyengeséget, fejfájást, szédülést, remegést, a vércukorszint ingadozását.
Mária nyolc évig védőnőként dolgozott Zuglóban, majd 16 évig a Honvédkórház neurológiáján, ezután tért át az alternatív gyógyászat területére.
Az igazi méregtelenítés a tudatos vásárlás, az adalékanyagokkal feljavított készételek, a konzervek és a gyorséttermek kerülése. Fontos, hogy az élelmiszert minél egyszerűbb formában vegyük meg, és magunk készítsük el: friss idényzöldségeket, ebben az időszakban répaféléket, céklát, tököt, padlizsánt, káposztaféléket. A böjtnek és a méregtelenítésnek is az a lényege, hogy kevesebb, egyszerűbb ételeket fogyasszunk, fokozatosan álljunk át a gyümölcsökön és zöldségeken, gabonákon alapuló étrendre, így mentesíthetjük az emésztőrendszert.
Mária sokféle méregtelenítési módszerről beszélt, ezek között felsorolta a léböjtöt, amit hetente egyszer rizikó nélkül ki is lehet próbálni: 24 órán keresztül csak folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe. Ha frissen facsart gyümölcslevet iszunk, hígítsuk vízzel, mert így nem okoz hírtelen vércukorszint-emelkedést.
“Amit mindenkinek ajánlok, még annak is, akinek van valamilyen enyhe betegsége, hogy a megszokotthoz képest feleannyi ételt fogyasszon. Ugyanakkor az emésztéshez zsírra, fehérjére, szénhidrátra, vagyis mindenre szükségünk van” – teszi hozzá Mária. “A mozgás, az énidő, a kiegyensúlyozott lelkiállapot is a folyamat része. A méregtelenítés életforma, amit fokozatosan sajátítsunk el! Ne bántsuk magunkat, ha elcsábulunk egy-egy finom falatra!”
Most, hogy sok időt töltünk otthon, elkerülhetetlen, hogy pótcselekvésként nassoljunk. Erdős Mária erre az olajos magvakat ajánlja, de mint mondta, készíthetünk finom ropogtatnivalót is. Szeleteljünk fel zöldségeket, édesburgonyát, céklát, sárgarépát, zellert, tetszés szerint fűszerezzük meg, öntsük le egy kis olívaolajjal és tegyük be a sütőbe, így finom chipset tudunk készíteni.
A bőr is fontos szerepet játszik a méregtelenítésben, gondoljunk csak az izzadásra. A bőr méregtelenítő folyamatait élénkíthetjük váltott hideg-meleg vizes zuhanyzással, szaunázással, majd a bőr átdörzsölésével, vagyis a vérkeringés serkentésével.