Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szurkoljon a Mogyoródi úti sportpályán!

Jó hír a zuglói sportrajongóknak, hogy nemcsak a Hősök terei szurkolói zónában, hanem már a Rákos-patak mellett is nagy társaságban nézhetik a labdarúgó Európa-bajnokságot.

A Zuglói Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ugyanis a Mogyoródi úti sporttelepen sörsátorral és egy 4×3 méteres LED-fallal várja a drukkereket.

“Mindenképpen szerettünk volna kedveskedni valamivel a zuglói szurkolóknak” – mondta Horváth Zsolt alpolgármester, és az utolsó pillanatban sikerült összeállítani egy a rendezvénysátort.

Az önkormányzat jelenlegi helyzetében minden forintra vigyázni kell, ezért egy olyan megoldást kellett találni, amely nem terheli a költségvetést. Fontos ugyanakkor, hogy a hektikus júniusi időjárás körülményei között is garantálni lehessen a minőségi meccs nézést. A közvetítések 15 órától 23 óráig folyamatosan mennek, és a fedett sátorban büfé is üzemel – tette hozzá az alpolgármester. – Az Eb idejére egyébként több programot is szervezünk: a gyerekeknek játéklehetőséggel, a felnőtteknek pedig meglepetésvendégekkel készülünk.

A Mogyorói úti sporttelep csak 21 óráig tart nyitva, ezért a sörsátort egy kerítéssel elválasztották a teleptől. Így, aki az esti mérkőzésre kíváncsi, az a bezárt létesítmény ellenére is be tud ülni a találkozókra.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb