A munkaterület átadásával augusztus 10-én indul el a Róna utca felújítása, miután befejeződik a gázvezeték átépítése. A kivitelezés várhatóan decemberben fejeződik be.
A Budapest Közút tájékoztatása szerint a gázvezeték átépítését végző cég kis csúszással tudja csak átadni a területet a Róna utca pályáját felújító társaságnak, amely 2 rétegben visz fel új aszfalt burkolatot, kijavítja a szegélyeket és a kapubehajtó csatlakozásokat is átépíti, emellett a buszmegállók megerősített pályaszerkezetet kapnak.
Ezek környezetében a járdák burkolatai is teljesen átépülnek, a gyalogos átvezetések akadálymentesek lesznek, a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő taktilis jeleket is beépítenek, és a közvilágítást is átépítik.
A közösségi közlekedés a felújítás teljes időtartama alatt biztosított lesz, a közúti forgalom félpályás útlezárás mellett folyhat. A felújítás várhatóan idén decemberig tart.