Dénes Ákos hobbiból tanulta ki a csokoládékészítés mesterségét, de gyermeke autizmusa a kedvtelését vállalkozássá változtatta. A Dózsa György úti Kockapont Közösségi Kávézóban a július 7-ei csokoládé világnapja apropóján beszélgettünk a csokikészítés érzékenyítő szerepéről.
– A hetedik kerületi kávézónk ablakából Zugló épületeit látjuk, de a kerülethez egyébként is nagyon sok programunk kapcsolódik. Itteni működésünk két és fél éve alatt a Radnóti gimnázium osztályait fogadtuk rendhagyó osztályfőnöki órákra, amelyek keretében a tanulók megismerkedtek a fogyatékkal élő emberek mindennapjaival. Miközben közösen készítettek csokit a műhelyünkben dolgozó huszon-harmincéves autista kollégákkal, igazi kamaszos kérdéseket tettek fel nekik, például hogy tudnak-e szerelmesek lenni, hogyan szoktak bulizni, hogyan tudják elkölteni a pénzt. Megfigyeltük, hogy a kamaszok, de a kisebb gyermekek is ösztönösen képesek alkalmazkodni az autista, Down-szindrómás vagy siket társukhoz. A Teleki Blankából is érkeztek hozzánk osztályok, sőt közösségi szolgálat teljesítésére is befogadtunk gimis fiatalokat, akik az autista kisgyerekeknek, kamaszoknak tartott kézműves foglalkozásokba kapcsolódtak be, vagy az Esőember című film harmincadik évfordulóján a filmes rendezvényünkön segítettek.
A workshopok, az érzékenyítő programok a csokoládé körül forognak, ahogy Dénes Ákos mindennapjai is. A kezdetekről beszélgetve kiderült, hogy a sütés-főzés soha nem állt távol tőle, így amikor egy multinacionális cégnél eltöltött 14 év után a kiégés tüneteit tapasztalta magán, hobbi után nézett, kitanulta a cukrász mesterséget, majd a felesége házassági évfordulóra szánt ajándékként befizette egy csokoládékészítő tanfolyamra.
– Teljesen magába szippantott a csokoládékészítés. Belga mesterektől sajátítottam el a „chocolatierek” minden egyes fortélyát. Közben a feleségem is tanult. Egy beadandó dolgozatában olyan szociális innovációt, egy elképzelt munkahelyet kellett felvázolnia, ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak. Gyakorlatilag ez volt a KockaCsoki mint ötlet megszületésének pillanata. Eleinte eszünkbe sem jutott, hogy vállalkozzunk, de amikor a nagyobbik fiunkat, Tomot nyolcéves korában autizmussal diagnosztizálták, elgondolkodtunk, hogy milyen felnőttkor vár rá, milyen megélhetési, beilleszkedési lehetőségei lesznek. Belevágtunk hát. A vállalkozás alapjait a feleségem dolgozatában felvázolt ötlet és a csokoládékészítés adta.
Az autizmus jelenléte a család életét gyökeresen megváltoztatta. A diagnózis után az elfogadás volt az első és legfontosabb mozzanat.
Alkalmazkodniuk kellett többek között ahhoz a tényhez is, hogy e rendellenesség jellemzője, a rugalmas gondolkodás területének sérülése miatt az autista emberek sokszor mindent szó szerint értelmeznek.
– Az első autista munkatársunkat egyszer arra kértem, hogy készítsen kakaóbabos fehér csokoládét. Én a kakaóbab formájú fehér csokira gondoltam, ő pedig olyan fehér csokoládét készített, amelybe kakaóbabot tett. Ez csak egy látványos példa, de a gondolkodásukban és a kommunikációjukban tapasztalható eltérések az élet minden területén jelentkeznek. A feladatkiadásnak vannak szabályai, ha jó rutint szerzünk, és következetesen használjuk ezeket, akkor kiküszöbölhetők a hibák.
– Tom nagyon ügyes a csokikészítésben, de cukrászképzésbe nem tudtuk őt beilleszteni. A hobbija az informatika, de most a Vakodában (Vakok Iskolájában) nagy kedvvel tanulja a pékmesterséget. Ha nem sikerül elhelyezkednie, és természetesen ha ő is úgy szeretné, reméljük, mi tudunk majd neki munkát, megélhetést biztosítani.
