Nemcsak azért volt különleges a Róna parki Szomszédünnep, mert újra együtt tölthették szabadidejüket a környéken élők, hanem azért is, mert a programnak helyt adó intézmények, a Mókavár Óvoda és a Móka-kacagás Bölcsőde ötvenéves fennállását ünnepelte.
A korábban bolgárkertészetnek helyt adó telken ma már növények helyet gyerekek cseperednek, az udvaron azonban csaknem 50 éves fák árnyékában játszhatnak. Horváth Csaba polgármester ünnepi köszöntőjét Halász Judit egyik legnépszerűbb dalának első sorával kezdte. Ez a nap más, mint a többi – hangzottak beszédének első szavai. – Az ötvenéves évforduló egy fantasztikus távlat, nagyon sok örömöt, mókát, kacagást őriznek a falak, az udvar. A dolgozók pedig mindent megtesznek, hogy a gyerekek otthont találjanak itt, áldozatos munkájukat megannyi öröm kíséri, hiszen a figyelemmel követhetik a kicsik fejlődését – fogalmazott a polgármester.
Pécsi Diána, a kerületrész önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évben a járvány miatt nem, vagy csak nagyon keveset találkozhattak személyesen az emberek, de nem tétlenkedtek: online, vagy telefonon gondolkodtak közösen. Elmondta, hogy tavaly folytatódott a Bóbita Óvoda felújítása, nemrégiben adták át a Munkácsy iskola új szárnyát, térfigyelő kamerát helyzetek el a Tengerszem utcába, megújultak a Csáktornya parki játszótér eszközei. A képviselő ezúttal is arra bíztatta a jelenlévőket, keressék meg problémáikkal, ötleteikkel, hogy még jobbá, biztonságosabbá tegyék a környéken élők életét.
Az ünnepség megnyitóján Nagy Józsefné az bölcsőde, és Nászné Szijjártó Erzsébet az óvoda vezetője is visszatekintett az elmúlt ötven évre, amelynek egy-egy fontos állomását kiállításon is megtekinthették az érdeklődők.
A Szomszédünnepen részt vett még Horváth Zsolt alpolgármester, Kinisch Andrea, Bitskey Bence és Hevér László György önkormányzati képviselő, valamint Tóth Csaba, a kerület szocialista országgyűlési képviselője is. Utóbbi szerint nagyon sokat jelent, hogy újra megrendezhették ezt a programot, mert – mint mondta – Zuglót mindig jellemezte az összetartó közösség, azonban a vírus miatti bezárkózás, a rendezvények hiánya miatt az emberek kicsit elidegenedtek, eltávolodtak egymástól, ezért a szombat délelőtti családi nap jó alkalom arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a szomszédok, ismerősök.