Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kibővült a BVSC elnöksége

A szervezet felügyelőbizottságába emellett két új tagot is választottak, a tiszteletbeli elnök pedig Karácsony Gergely lett.

A BVSC közgyűlése szerdán szavazott arról, hogy Papcsák Ferenc és Sinkovits Péter személyében két új taggal bővítik az elnökséget, amelynek létszáma így hétről kilencre nőtt. Erre azért volt szükség, mert a sportegyesületnek egyre több igazolt sportolója van, ezzel párhuzamosan pedig a feladatok száma is nő. A felügyelőbizottságban maradt Pataki Rózsa, elnöknek választották Rozgonyi Zoltánt, a harmadig tag pedig Kálix Géza lett.

A BVSC tiszteletbeli elnöki posztját a jövőben a kerület polgármestere, Karácsony Gergely tölti be. “Összekapcsolódik a BVSC és Zugló jelene, múltja. Örülök, hogy megvalósultak a fejlesztések, és bízom benne, hogy tovább folytatódnak. Ennek érdekében mi mindent megteszünk, hiszen a testületen belül nincsenek politikai nézetkülönbségek a sportot illetően” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A közgyűlésen elfogadták a szervezet és a szakosztályok beszámolóját, az idei pénzügyi tervet is. Szatmáry Kristóf, a BVSC elnöke elmondta, egyre több gyerek jár hozzájuk, és stabilizálódott a pénzügyi helyeztük is, ezért úgy érzi, elindult felfelé az egyesület csillaga.

Hangsúlyozta: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy egy szintre hozzák a szakosztályok fejlesztését. Ez azért nehéz, mert vannak olyanok, amelyek zuglói tulajdonú területen találhatóak, és vannak amelyek nem. Előbbiekhez könnyebb önerőt és támogatást szerezni – tette hozzá Szatmáry Kristóf.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb