Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A lakosság igényli az új körvasúti megállók létesítését

A válaszadók támogatják a körvasúton tervezett új megállók létrehozását, ez derült ki a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) most nyilvánosságra hozott felméréséből. Az online információgyűjtést a BFK 2021 decemberében végezte 1287 fő részvételével. A felmérésben a megállók jelenlegi használatáról, a megállóhelyi szolgáltatásokkal való elégedettségről, a fejlesztés egyes konkrét elemeiről, a megállóhelyek környezetének kialakításáról, valamint a körvasúti közlekedés jövőbeli igénybevételi szándékáról kérdezték a lakosságot.

Mint ismeretes a BFK a körvasúton három új vasúti megállóhelyet kíván létrehozni és a 2021-ben átadott újpalotai megálló bővítését is célul tűzte ki. Ennek megvalósításával kapcsolatban kérte ki a BFK a lakosság véleményét, amelyet figyelembe vesznek a kivitelezési tervek elkészítésénél.

A felmérés szerint a várható járatsűrítésnek és a létesítendő új vasúti megállóknak köszönhetően a körvasúton jelentős utasszám emelkedés várható.

A válaszadók háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy az Egyenes utcai lakótelepi, a rákosszentmihályi, az újpalotai és a pestújhelyi megállókat havonta fogja használni. Legtöbben a Nyugati pályaudvar közvetlen elérésére használnák a körvasutat, de jelentős számban jelölték meg úti célként Kelenföldet és Óbudát is.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megállókat a válaszadók többsége tömegközlekedéssel akarja elérni, ezt a gyalogos, majd a kerékpáros közlekedési módok követik. A megállóhely megközelítésére a válaszadóknak mintegy 10 százaléka kíván autót használni.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy az utasok igénylik a megállóhelyek akadálymentesítését, a 10-15 perces járatsűrűséget és a B+R tárolók építését is. Ezen túlmenően a megkérdezettek azt is fontosnak tartják, hogy épüljenek fedett várakozóhelyek, legyenek biztonsági kamerák és működjön elektronikus utastájékoztatási rendszer is.

A válaszadók nagy többsége egyetért azzal, hogy a járatsűrítés miatti közúti forgalom torlódás elkerülésére a Rákosi út és a Füredi út vonalában külön szintű útátvezetés valósuljon meg.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb