Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Iskolai emlékek az Álmosból és a Telekiből – Samodai Helytörténeti Műhely

Szabóné Dúl Katalin a mai Álmos Vezér Gimnázium és a Teleki Blanka Gimnázium épületében töltött diákéveiről, Gaál Emese  pedig az Ajtósi Dürer sori Szent Szív Zárda területén működött, jelenleg bontás alatt álló egykori iskolájáról mesélt a Samodai József Zuglói Helytörténeti műhely májusi rendezvényén.

Mint Szabóné Dúl Katalin elmondta, már apró gyermekként megismerkedett az Álmos vezér téri tanintézettel. Az édesanyja ugyanis oda járt a dolgozók iskolájába, és mivel ő nem járhatott óvodába, magával vitte az órákra. Akkoriban a ma is álló régi iskolaépület jobboldalán még óvoda, a baloldalán pedig tornaterem működött. Ezeket időközben lebontották.

Az előadó azt is elmesélte, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése előtt néhány héttel kezdte meg az Álmos vezér téri intézményben az általános iskolát, melynek többek között Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, pszichológus is a diákja volt.
Szabóné Dúl Katalin a középiskolát orosz nyelv szakon a Teleki Blanka Gimnáziumban végezte, ahol a nyelv gyakorlására a Magyarországon állomásozó szovjet katonákkal szerveztek klubdélutánokat, amelyek azonban eredménytelennek bizonyultak.

Szabóné Dúl Katalin arról is szólt, hogy az 1966-os budapesti Atlétikai Európa Bajnokságon diáktársaival buzogánygyakorlatot mutatott be és részt vett a május elsejei felvonulásokon is, ahol tribün előtt a többi iskolással élőképet és feliratokat formáztak meg.

Gaál Emese Requiem egy iskoláért című előadásában az Ajtósi Dürer soron működött, bontás alatt álló Szent Szív Zárdáról és annak iskolájában eltöltött diákéveiről fabulázott. Mint kifejtette, a Városliget melletti telken először Nedeczky István nyaralója állt, melyet gyakran csak Deák-villa néven emlegetnek, mert a haza bölcse élete alkonyán sokat tartózkodott itt. Az épület és környezete 1883-ban került a francia gyökerű Sacré Coeur (Szent Szív Társaság) nővéreinek birtokába, akik rendjük szabályának megfelelően hamarosan iskolát indítottak.

Az előadó azt is elmondta, hogy a szerzetesrend a telken templomot és épületeket emelt, köztük a Zichy Géza utca és az Ajtósi Dürer sor sarkán egy kétemeletes leányiskolát, melynek elkészülte után megszűnt az oktatás a Nedeczky-villában, amit aztán a két világháború között lebontottak.

Fotó: Papp Dezső

Gaál Emese arról is mesélt, hogy amikor a diákok által Szakinak nevezett lányiskolában megkezdte a tanulmányait, még szerzetes nővérek foglalkoztak a diákokkal, azonban a szerzetesrendeket hamarosan feloszlatták az intézményt pedig államosították. Ezt követően az épületegyüttes előbb a Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkás Párt politikai főiskolájának otthona lett. A nagy belmagasságú templomot vízszintesen kettéosztották, felül mozi, alul pedig tanácsterem létesült.

Gaál Emese a rendszerváltás utáni időkre térve kifejtette: az ingatlan területén működött a Dürer Kert. A létesítmény a közelmúltban befektetők kezébe került, akik megkezdték a régi épületek bontást és átépítést. A tervek szerint a műemléki védelem alatt álló falak egy üvegmonstrum részei lesznek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb