Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Dsida Jenőre emlékeztek

Dsida Jenő erdélyi magyar költő születésének 115. évfordulója alkalmából megemlékezést és koszorúzást rendeztek Ilka utcai 15. szám alatti emléktáblájánál, ahol a szüleivel és testvérével az első világháborúi élt. Az eseményen megjelent Horváth Csaba polgármester is.

A rendezvényen több szomszédos ország magyarsága is képviseltette magukat. A megjelenteket Muzsnay Árpád újságíró, művelődésszervező köszöntötte, aki kiemelte: széles összefogás és hosszú kutatómunkának az eredmény a négy éve létesített zuglói emlékhely, amely jelzi, hogy Dzsida Jenő hol töltötte budapesti gyermekéveit. Az emléktábla nem csak a költőnek, hanem öccsének, a Budapesten született Dsida Aladárnak is emléket állít, aki édesanyja nevét felvéve, Csengeri Aladár néven aratott szép sikereket a győri színház tagjaként.

Muzsnay Árpád azt is elmondta, hogy költő születésének 115. évfordulóján egy időben akartak megemlékezni Dsida Jenő szatmárnémeti, budapesti, beregszászi és kolozsvári emléktáblájánál, azonban tervüket az ukrajnai háború felülírta.

Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke felszólalásában arról is beszélt, hogy a Magyar katolikus rádió megalakulásakor vers műsorának címéül az Angyalok citeráján-t választották, amely a költő egyik verseskötetének a címe.

Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító beszédében Dsida Jenő életét elevenítette fel, mint fogalmazott a költő tehetsége kincseit a magyar irodalomra hagyta, azonban annak hivatalos hangadói több évtizedig még a nevét is eltagadták, említeni sem illett, hogy élt és alkotott.

Mezey Katalin azt is elmondta, a költő Binder Jenő Emil néven született Szatmárnémetiben. Rövid élete során két verses kötete jelent meg, a Leselkedő magány és a Nagycsütörtök. Az Angyalok citeráján című kötetét Dsida Jenő már nem érhette meg.

A megemlékezés zárásaként az eseményen megjelentek megkoszorúzták Dsida Jenő Ilka utcai 15. szám alatti emléktábláját. Az önkormányzat nevében Horváth Csaba polgármester, a XIV. kerületi Fidesz részéről pedig Borbély Ádám önkormányzati képviselő helyezte el a megemlékezés virágait.

A rendezvényen Havas Judit előadóművész működött közre.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb