Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ahol a Mikulást is megajándékozták

A pelyhes fehér hó ugyan nem hullott, de a télapó így is eljött, hogy megajándékozza a zuglói roma közösség gyermekeit a Várna utcában.

A Baptista Integrációs Központ a termet és a finomságokat biztosította, az Utcaszínház Alkotóközösség kedves, humoros színházi kiselőadással szórakoztatta a gyermekeket és a szülőket. A műsorból kiderült – mindenki nagy csodálkozására -, hogy a Mikulás egyáltalán nem északról, hanem Indiából érkezett, és a neve Jivendeszko Dádra. A Hull a pelyhes fehér hó című dalt roma nyelven is elénekelték. Az est fénypontja persze a Mikulás megérkezése volt, a gyerekek izgatottan adták át rajzaikat, dalaikat, táncaikat a mosolygós Apónak.

Molnár Károly, a Zuglói Roma Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke áldozatos munkája nélkül persze ez a szép ünnep nem valósult volna meg.

Fotó: Balogh Róbert

Lapunknak elárulta, hogy három éve, amióta bekapcsolódott a Mikulás ünnep szervezésébe, ő ölti magára Télapó jelmezét. Tavaly házról házra járva ajándékozták meg a gyermekeket, ez az első alkalom, hogy összegyűltek az ünnepre, ahol közel száz csomagot osztottak ki a rászoruló gyermekeknek is.

Tervei szerint jövőre sok színes jótékonysági programot szerveznek majd.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb