HIRDETMÉNY
A közjegyző a Harsány településen, 2009. november 8. napján meghalt
Vörös István Tamás, születési neve: Vörös István Tamás
(született: Budapest, 1953. október 8., anyja születési neve: Fecske Erzsébet Mária)
volt 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 79. fsz. 9. szám alatti lakos örökhagyó hagyatéki eljárásában – tekintettel arra, hogy arra vonatkozó adat merült fel, hogy más törvényes örökös hiányában a Magyar Állam örököl – az alábbi hirdetményt bocsátja ki:
A közjegyző felhív mindenkit, aki a hagyatékra öröklésben érdekeltként igényt tart, hogy igényét a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél írásban jelentse be.
Ha e határidőn belül a hagyatékra örökösként érdekelt nem jelentkezik, a közjegyző a Magyar Állam törvényes öröklését állapítja meg és a hagyatékot, az arra más jogcímeken bejelentett igényekre is tekintettel az általános szabályok szerint adja át.
A hirdetmény közzétételének napja: 2024. szeptember 10. napja. A hirdetményt a közzététel napjától számított 15. napon kell kézbesítettnek tekinteni.
A hirdetmény teljes, hiteles szövegét IDE KATTINTVA olvashatja el.