Több fontos döntést is meghoz a képviselő-testület a csütörtöki ülésen. Terítékre kerül a szociális rendelet módosítása, az élelmiszer-alapanyag beszerzésére irányuló közbeszerzés kiírása, valamint támogatásról is döntünk a zuglói rendőrség részére.
A szociális rendelet módosítása részben technikai lépés: a minimálbér emelkedése miatt módosítani kell a jövedelemhatárokat, amelyek alatt igénybe vehetők az önkormányzati támogatások. Emellett azonban új elem is bekerül a rendszerbe: bevezetjük – rászorultsági alapon, pénzbeli ellátásként – az időskorúak tavaszi támogatását.
Fontos lépés történik a közétkeztetés megújítása felé is: a testület most az “Élelmiszer és főzési alapanyag beszerzése” tárgyú közbeszerzés kiírásáról dönt. A közétkeztetési szolgáltatásra vonatkozó új közbeszerzési eljárás a következő ülés napirendjére kerül.
Több mint tíz éve ugyanazzal a szolgáltatóval dolgozunk, és bár az utóbbi időben kevesebb panasz érkezett, a minőség hosszú távon nem kielégítő. Itt az idő, hogy új alapokra helyezzük a rendszert. A közétkeztetési közbeszerzést – más kerületekhez hasonlóan – nem egyben, hanem három részre bontva írjuk majd ki, hogy kisebb cégek is versenybe szállhassanak. Reményeink szerint ez jobb minőséget és alacsonyabb árakat eredményez.
Személyesen is fontosnak tartom ezt a kérdést: amikor csak tehetem, hivatali napjaimon azt a menüt eszem, amit a zuglói gyerekek vagy idősek is kapnak – így közvetlen tapasztalatot szerzek az étel minőségéről.
A testületi ülésen meghallgatjuk a zuglói rendőrkapitányság és a tűzoltó-parancsnokság vezetőinek éves beszámolóját is. Bár az önkormányzatnak nincs közvetlen jogköre a rendőrség vagy a katasztrófavédelem irányításában, a jó együttműködés mindig is kiemelt célunk volt. Ha megvan a szándék és megfelelő az információáramlás, sokat tudunk segíteni egymásnak. Ezúton is köszönöm a zuglói rendőrök és tűzoltók munkáját!
A jó kapcsolat jegyében idén is anyagilag támogatjuk a zuglói rendőrséget. Április 1-től 45 millió forintot biztosítunk a túlszolgálatok finanszírozására. Ez lehetővé teszi, hogy kiemelt időszakokban – pénteken és szombaton, illetve nagyobb rendezvények idején – több rendőr legyen jelen az utcákon.
A jövőre gondolva a képviselő-testület létrehozza a Zuglói Urbanisztikai Munkacsoportot, amelyhez hasonló testület korábban már működött, de idővel elhalt. A célunk, hogy minden, városképpel, közterületekkel, közlekedéssel, településrendezéssel és építési szabályokkal kapcsolatos ügy egy kézben fusson össze. Így elkerülhető az információvesztés, és egységes rendszerben tudunk tervezni.
Végül, Zugló is csatlakozik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár “Könyvet Házhoz” programjához. A kerület három fiókkönyvtárának munkatársai házhoz szállítják a könyveket, hangoskönyveket és folyóiratokat azoknak, akik egészségi állapotuk vagy más ok miatt nem tudják személyesen látogatni az intézményeket. A programról szóló megállapodást szintén a csütörtöki ülésen hagyja jóvá a testület.
Rózsa András
Zugló polgármestere