Nagy volt a tétje az angliai Bath-ban rendezett öttusa Európa-bajnokságnak, melyen az egyéni verseny első nyolc helyezettje olimpiai kvótát szerzett. A magyar csapat első kvótája a KSI SE versenyzőjének, Kasza Róbertnek a nevéhez fűződik.
Egy kevésbé jól sikerült világbajnokság után nagyon fogadkoztak a magyar öttusázók, hogy a Bath-i Európa-bajnokságon a lehető legtöbb kvótát szerzik majd. Aztán verseny közben ismét kiderült, hogy milyen nehéz feladat ez. A londoni olimpián bronzérmet szerzett, világ- és Európa-bajnok Marosi Ádám például már az elején, a vívásnál akkora hátrányba került a többiekkel szemben, hogy nem maradt esélye a kvótaszerzésre. A másik két magyar, a székesfehérvári Demeter Bence, illetve a zuglói Kasza Róbert viszont vívásban és úszásban is remekelt, így mindketten az élmezőnyben várhatták a lovaglást.
A harmadik szám Bencének is a végállomást jelentette, mert már bemelegítőpályán megsérült a lova, így nem tudta bemutatni a gyakorlatát, Robi azonban ebben a számban is jól teljesített, így az előkelő harmadik helyről vághatott neki az utolsó, kombinált számnak. Ebben végül ketten is megelőzték, ami azt jelentette, hogy KSI versenyzője csak ötödik lett, de az olimpiai kvótát megszerezte.