A XX. század egyik legjobb magyar labdarúgója idén lenne 70 esztendős. Az évfordulóra a róla elnevezett zuglói pályán egy ünnepséggel emlékeztek.
Varga Zoltán számára az életet a labdarúgás jelentette, olyannyira, hogy egészen a haláláig a focipályák közelében volt. 2010. április 9-én a barátaival focizott éppen a Kövér Lajos utcai műfüves pályán, amikor rosszul lett, és meghalt. A létesítményt 2013-ban Varga Zoltánról keresztelték el. Idén, október 7-én ezen a pályán gyűltek össze az egykori csapattársak, a zuglói önkormányzat, a Ferencváros, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Fradi Baráti Körének képviselői, hogy megemlékezzenek Varga Zoli 70 évvel ezelőtti születéséről, 5 évvel ezelőtti haláláról és a legnagyobb focisikeréről, a Fradival 50 évvel ezelőtt elért Vásárvárosok Kupája győzelemről.
Fotó: Balogh Róbert
“Fontos, hogy az idén nyolcvan esztendős Zuglóban mindenről megemlékezzünk, amely öregbíti a kerület hírnevét” – mondta Karácsony Gergely polgármester. Az október 7-i ünnepségen a résztvevők megkoszorúzták Varga Zoltán Kövér Lajos utcai emléktábláját, majd azon a pályán, amelyen meghalt, egy Ferencváros – BVSC öregfiúk mérkőzést rendeztek a tiszteletére. Rátonyi Gábor, a megemlékezés főszervezője elmondta, hogy Zugló a következő évtől kezdve minden évben labdarúgótornával emlékezik majd Varga Zoltánra.