A civil szervezetek idén elért eredményeiről és a jövő évi terveikről is szó esett szerda délután a Civil Információs Fórumon.
A program az iskolai közösségi szolgálatról szóló előadással kezdődött. Az érdeklődők itt egyebek mellett megtudhatták, hogyan biztosíthatnak lehetőséget a gyerekeknek arra, hogy náluk teljesítsék a közösségi szolgálatot.
Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, hogy minden építkezés alapját a civil szervezetek adják, ezért különösen fontosak a kerekasztal beszélgetések, ahol megvitathatják a helyi problémákat.
Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok arról beszélt, hogy megítélése szerint pozitívan zárják az évet. “Hatékony volt az együttműködés az önkormányzat és a szervezetek között. Megemeltük a támogatás összegét, idén először átadtuk a Zugló Civil Szervezete elismerést, megszerveztük a “Civilek Uccáját”, a tevékenységeket ismertető füzetet pedig decemberben adjuk át” – sorolta az eredményeket, hozzátéve, hogy jövőre új civil koncepció is készül.
A beszélgetésen részt vett többek között Hajdu Flórián alpolgármester és Hevér László György önkormányzati képviselő is, aki bejelentette, hogy megalakult az idősügyi kerekasztal. A feladata az lesz, hogy feltárja a nyugdíjasok problémáit, és segítsen megoldani azokat. A tervek szerint jövő év szeptemberére az idősügyi stratégiát is megalkotják – tette hozzá Hevér László György.