Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Adományok a krízishelyzetben lévőknek

Közös ruhabörzét hirdetett a Segítséggel, Jó Szívvel Közhasznú Alapítvány és a Tükörkép Műhely. Csaknem 250 ember kapott ingyenesen új vagy használt, de jó minőségű ruhát.

A hétfő délután kettőtől öt óráig tartó programra még aznap is kaptak felajánlásokat, így a támogatottak között többszáz ruhát tudtak szétosztani a Szatmár utcában. Nagy Tímea, az alapítvány elnöke elmondta, márciusban kerültek kapcsolatba a Tükörkép Műhellyel, azóta együtt segítenek.

– Magdi minden nap pékárut osztott, erre figyeltem fel, aztán átvettük tőle a feladatot. Szerdánként házhoz visszük a krízishelyzetbe került embereknek az élelmiszert, péntekenként pedig osztunk – magyarázta az elnök.

A szervezet többek között pékárut, felvágottat, tejet, sajtot, tojást, tésztát, konzervet adományoz, és mindig figyelnek arra, hogy személyre szabottan segítsenek. Ha valaki például cukorbeteg, annak teljes kiőrlésű kenyeret vesznek, a kisgyermekes családoknak pedig popsitörlő is kerül a csomagba. Az adományokat magánszemélyek, cégek támogatásából vásárolják. Az önkormányzat félmillió forinttal segíti a munkát.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

Rózsa Magdolna, a Tükörkép Műhely szociális munkása hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a krízishelyzet megszűnése után is támogathassák a rászoruló embereket, családokat. Azt tervezik, hogy ruhabörzét minden évszakban tartanak majd, és az élelmiszerosztást sem hagyják abba.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb