Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Adományok iskolakezdéshez az önkormányzat dolgozóitól

Tornazsákok, ceruzák, tollak, festékek, ollók, füzetek – egyebek mellett ezek voltak abban a dobozban, amit az önkormányzat dolgozói adományoztak a kerületben élő családoknak.

A tanévkezdéshez és a tanév közben is szükséges eszközöket Rózsa András alpolgármester adta át a TündékPakk Alapítvány vezetőjének. Szomolányi Tímea rámutatott: egyre több a rászoruló, s mivel szoros kapcsolatban állnak a családgondozókkal, a pedagógusokkal, folyamatosan érkeznek a kérések. – Év közben is szükség van a tanszerekre, hiszen betelnek a füzetek, elhasználódnak az írószerek, a gyerekek kinövik a tornacipőket, tornaruhákat – magyarázta az elnök. Éppen ezért az alapítvány év közben is várja az iskolai felszereléseket.

Adományok iskolakezdéshez az önkormányzat dolgozóitól - fotó

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Az önkormányzat dolgozói körében meghirdetett gyűjtésről Rózsa András azt mondta, egyből látszott, hogy sokan szívükön viselik az iskolakezdés ügyét, az első hívó szóra segítettek. – Sajnos az iskolakezdés után pár héttel látható, hogy vannak olyan családok, akik jelentős hátrányban vannak, úgy gondolták, jók még a tavalyi dogok, de kiderült, hogy már nem – fogalmazott Rózsa András.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb