Idén a Zuglói Egészségfejlesztési Irodával közösen szervezte meg a hagyományos gyereknapi programot a Cserepesház május 25-én. Az intézmény melletti parkban ingyenes meseelőadással, kézműves foglakozással, játékokkal, szűrővizsgálatokkal készültek a gyerekeknek.
Utóbbi programra a szülőket is várták, hiszen a szervezők célja, hogy a kicsik megtanulják a szűrések fontosságát. Szécsi Emese, a ZEFI vezetője azt mondta, gyerekkorban gyakran előfordul mozgásszervi vagy táplálkozási probléma, amikre oda kell figyelni. – Sokat tanulhatnak a kicsik, ha szüleik jó példát mutatnak, idejönnek, részt vesznek a szűréseken, így a gyerekekben rögzül, hogy rendszeres szűréssel súlyos betegségek előzhetők meg – fogalmazott. A kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával érkező sportos gyerekeket ajándékkal, csokival lepték meg.
Fotó: Képszerkesztőség
Bogácsi Katalin és kislánya rendszeres látogatója a rendezvénynek. – Nagyon szeretjük, mindig színes programok vannak, a meseelőadás után pedig részt veszünk a szűréseken, mert nem lehet elég korán kezdeni – hangsúlyozta Katalin. Urbin Zita kisfiával játszott a parkban, szerinte jobb program nem is lehetne, hiszen – mint mondta – rengeteg inger éri a kicsiket.
A programokat úgy állították össze a szervezők, hogy a legkisebbek és a kicsit nagyobbak is megtalálják a kedvükre való játékot. – Az ugrálóvár sosem maradhat ki, és rendszeresen visszahívjuk a Kenderkóc Népi Játszóházat is, az ő eszközeik mindig nagy sikert aratnak, de van arcfestés, kézműves foglalkozás, helytörténeti kvíz, és a gyerekek azt is megnézhetik, milyen egy rendőrautó belseje – sorolta Sipos Katalin, a Cserepesház vezetője.