“A helyieket zavarja az építkezés, az országot a költség” címmel tartott sajtótájékoztatót Bitskey Bence, a DK, az MSZP, az Összefogás Zuglóért Egyesület és a PM közös önkormányzati képviselőjelöltje és Horváth Csaba, a fővárosi MSZP képviselőcsoportjának vezetője.
Az új Puskás Stadionnál Bitskey elmondta, nem telik el nap anélkül, hogy ne kapna hívást a lakosoktól a környék kaotikus parkolási helyzete miatt. – Ez tovább romlik, ha megépül ez a közel 70 ezres stadion, amelynek környezetében mindössze 550 parkolót akarnak létesíteni. Az itt élők érdekében aláírásgyűjtésbe kezdünk. Így próbálunk nyomást gyakorolni a kormányzatra, hogy megfelelő számú parkolót építsen – közölte.
Horváth szerint az ostobaság és az arrogancia arénája készül. – Ostoba, aki megfelelő parkolóhelyek nélkül épít ekkora stadiont, és arrogáns, aki ezt úgy csinálja, hogy közben több ezer zuglói család életét teszi tönkre. Máshol 15 nézőre terveznek egy parkolót, itt viszont 119 főre építenek egyet – jegyezte meg.