Sajtótájékoztatón mutatta be Karácsony Gergely polgármester Vágó Gábort, Zugló új átláthatósági biztosát január 25-én.
Karácsony Gergely polgármester kiemelte, 2014-ben a képviselő-testület az alakuló ülésén egyhangúlag fogadta el a korrupció megelőzését szolgáló átláthatósági minimum programot. Ennek nyomán folyamatosan, kereshető formában teszik közzé az önkormányzat jelenlegi, és elmúlt öt évének szerződéseit – magyarázta a polgármester, hozzátéve, Vágó Gábort Barta János, az LMP kerületi képviselője javasolta a pozícióra. Az új biztos kinevezésével nemcsak szemléletváltást szeretnének elérni, hanem azt is, hogy a ciklus végére Zugló legyen az ország legátláthatóbb kerülete.
Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy Zugló korábbi átláthatósági biztosa Békefi László jogász volt, aki a testület határozatának megfelelően végezte a munkáját, azonban a lakossággal a korábbinál aktívabb és közérthetőbb kommunikációt szeretnének folytatni, ezért szükséges a váltás.
Barta János képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az elsők között az LMP és a PM pártprogramjába került be az átláthatóság megvalósítása. Az új átláthatósági biztosról elmondta, Vágó Gábor korábban az LMP országgyűlési képviselője volt, jelenleg kommunikációval foglalkozik.
Vágó Gábor hangsúlyozta, szeretné elérni, hogy az önkormányzat ne csak a közzétett anyagok szintjén, hanem szellemiségében is feleljen meg az átláthatóságnak. Hamarosan megkezdi az önkormányzati cégek átvilágítását, ezek eredményéről közérthető formában, havonta beszámol a lakosságnak. Mint mondta, kétoldalú kommunikációt szeretne, ezért várja a lakosság kérdéseit és javaslatait.