Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Beindult a Mikulásgyár

Tizenhetedik alkalommal nyílt meg a Mikulásgyár a Dózsa György úti Múzeum mélygarázs felszínén, a Promenádon. A jótékonysági kezdeményezés szervezői színes családi programokkal várják az adományozókat.

Az ajándékokat csomagoló üzem ünnepélyes beindítása után a futószalagon azonnal megérkeztek az első ajándékok, amelyeket a nehéz helyzetben lévő családoknak juttatnak el.

A szervezők december 1. és 21. között várják az ajándékokat, ezen idő alatt kézműves foglalkoztatóval, olvasósarokkal, mesepostával, gyermekelőadásokkal, könnyűzenei koncertekkel, valamint az egészségügyről, az oktatásról, a tömegsportról és a fenntartható fejlődésről szóló beszélgetéssel is várják az adományozókat.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

A Mikulásgyár főként tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességet és játékokat vár adományként. Gyűjtenek csomagokat a Pólus Centerben, valamint az ország legtöbb postája is átveszi az adományokat, a dobozokra csak annyit kell ráírni, hogy „Mikulásgyár”. Idén Németországban is működnek mikulásgyári gyűjtőpontok.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője kiemelte: legalább 200 ezer kilogrammnyi adományt szeretnének összegyűjteni, hogy több tízezer gyermek karácsonyát tehessék szebbé.

A szervezők mellett több száz önkéntes segíti a Mikulásgyár munkáját a gyűjtésben és szortírozásban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb