Véget ért a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft. és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIV. kerületi Tagintézménye által közösen elindított Békés harcos program első szakasza.
A program ősszel a Móra Ferenc Általános Iskola három osztályát érintette. Az akció célja, hogy játékos feladatok megoldásával javítsa a gyerekek önértékelését, toleranciáját, egymásra figyelését és érzékenységét. A 13 felkészítő órán Karászi Sándor öt danos aikidó mester foglalkozott a gyerekekkel, akik óráról órára nagy lelkesedéssel vettek részt a programban.
Fotó: Képszerkesztőség
Az egyik negyedikes osztály március 7-én az eddig tanultakból egy rövid bemutatót tartott, melyet Szabó Rebeka és Hajdu Flórián is megtekintett. Az alpolgármesterek a bemutató végén egy-egy oklevéllel, ajándékcsomaggal és kitűzővel jutalmazták a programban résztvevő diákokat.
A Békés harcos program a korábban elindított Békés iskola projekt egyik modulja, amely nem ér véget a 13 foglalkozásnál. Annak érdekében, hogy a pedagógusok folytatni tudják a munkát a gyerekekkel, Karászi Sándor két alkalommal az iskola tantestületének is bemutató foglalkozásokat szervezett.