Búcsúzunk Pécsi Ildikó színésznőtől, Zugló egykori országgyűlési képviselőjétől

Nyolcvan éves korában, álmában érte utol a halál Pécsi Ildikót. Pár hónappal azt követően hagyott itt minket, hogy neki is búcsút kellett venni férjétől, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgótól. Pécsi Ildikó Zuglót képviselte szocialista színekben az Országházban.

Tímár Mihály szerelme, Noémi alakja – eggyé lett vele, Az aranyember mellékszerepe élete egyik legsikeresebb és meghatározó alakítása volt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznőnek, rendezőnek, érdemes és kiváló művésznek. A Tenkes kapitány sorozat is összeforrt a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nevével. Színészi karrierje a Pécsi Nemzeti Színházból indult, játszott Kecskeméten, a neves Katona József Színházban, majd a Vígszínházba vitte útja. A Radnótiban, a Népszínházban, a József Attila színházban is éveken át fellépett. S nem utolsósorban Zuglóban, ahol önálló estekkel szórakoztatta közönségét, sanzonokat énekelt, szavalt és viccelődött. Elbűvölt mindenkit közvetlensége, kedvessége és őszinte mosolya. „ Minden előadás beszélgetés a közönséggel” – így fogalmazott lapunknak 2015-ben. A Táci Gorsium Nyári Játékait évekig rendezőként menedzselte, de a tévéjátékok rendezésére is számos esetben felkérték.

Amikor úgy érezte, rá is szükség van a politikában, akkor minden erejével arra koncentrált, mert tenni akart az elesettekért. 1975-től hallatta hangját. Az MSZP színeiben Zuglót, a 22. sz. egyéni körzetet képviselte az Országgyűlésben 1994 és 1998 között. Eközben a színészek érdekeit is szívén viselve 1980-ban a színész szakszervezet elnökségi tagja lett.

Az utóbbi években gödöllői háza és kertje jelentette számára az életteret, ahol a Zuglói Lapokat lelkesen fogadta. Megmutatta azt a gesztenyefát, ami alatt az édesapja ringatta egykor.

– A „Dal rólam” saját szerzemény – mesélte, amikor épp a Civil házba tervezett előadóestjére készült. „Igazából nemcsak rólam szól, hanem mindannyiunkról, mert sokunkkal történik egy és ugyanaz. Van, aki jobban bírja, mert több humora van, s van, aki kevésbé. Hálás vagyok a szüleimnek, mert a fekete humort megtanították nekem. Ez gyakran átlendít a gondokon. És persze az sem baj, ha van az embernek egy Szűcs Lajos nevű férje is (labdarúgó olimpiai bajnok). Sokat tanultam tőle. Fegyelmet, felkészültséget, ami a sporthoz és az élethez is kell. Nem kellett miattam kétszer felvenni egy jelenetet sem. Amikor Páger Antal, Sulyok Mária, Básti Lajos, Senyei Vera, Ruttkai Éva vagy éppen Antal Imre a társad, és velük játszol, akkor nem lehet hibázni. Antal Imre volt a mérce, mert ő fejből tudta a forgatókönyveket. Nem lehetett mellette téveszteni.

Rajongásig imádott férjéről – akinek serlegei, oklevelei és fényképei zsúfolásig megtöltik a nappalit – elmondja, ha kikapott a csapata, soha nem szidta le őket. Csak másnap – kacagott fel a színésznő. A 60-as években az Aranyember Noémijét alakítva szexbálványnak tartották, emlékeiben a szexibombi kifejezés ragadt meg: „– Nem kellett melltartót hordanom. Mindennel megajándékoztak az égiek. Ilyenkor szoktam idézni a Zongora a levegőben című filmet. Ebben Kállay Ferenc játszotta a férjemet, aki váratlanul hazaért, ijedtemben a zongora alá bújtam az ott tartózkodó zongorista növendékemmel. Testhez simuló, fekete szatén kombinéban játszottam. Másnap az FTC Győrben játszott. Édes jó Lajosom éppen leszerelte az ellenfél játékosát, amikor a pálya széléről bekiáltott egy férfi: Miért nem azzal foglalkozol, mit csinált tegnap este a feleséged a zongora alatt? Ez feldühítette, előreküldte a labdát, átugrott a reklámtáblán, és behúzott egyet az őt cukkoló szurkolónak. A következő lendülettel visszaadta a labdát, és Albert Flórián gólt lőtt. Lehet, hogy nem teljesen így volt, de illik édes jó Lajosomra.„

Amikor rendezett, mindig tudta, milyen helyzet mit követel, hol a határ. Fegyelmezett, ugyanakkor szenvedélyes volt. Kávéztunk a konyhájában, és izgalommal mesélte, másnap idősek otthonába megy szavalni, énekelni. Mert ez is élete fontos küldetése lett idővel – mesélte. Állandó programja lett életének, a több ezer előadóest egy, de nem mellékes állomása –fogalmazott. A Mammama rovata is futott egy hetilapban. Írt szakadatlanul. Akkor éppen azon a könyvön dolgozott, amelyben kertje történeteit eleveníti fel életrajzi keretbe ágyazva. Sok-sok színházi előadás ajándék emlékfái idézik kollégái alakításait. Egykor volt kutyái is vele vannak a kertben – a születésekor elültetett cserjék, rózsabokrok, fenyőfák mellett. Két vizslája le nem vette róla a szemét. Többórás csevegésünk közben gyakran kiszólt hozzájuk, beszélgetett velük. S nagyanyja kertjét is felidézte, mert élesen élt benne, hogy a paprikáknak ott szavalt először, és ígérte meg nekik háromévesen, hogy ő színésznő lesz. Ez 1943-ban volt, s ekkor felvillan egy másik kép is benne a II. világháborúról.

„– A család elhatározta, hogy elmegyünk. Menekültünk a háború elől. Gyalogoltunk, gyalogoltunk, és elfagyott a lábam. A szüleim egymásra néztek, és azt mondták, maradunk. Hazaértünk Görbeházára, és nagymamám gyógynövényei csodát műveltek a lábammal. Igaz, hinni kellett benne. A hit fontos szerepet játszott az életemben, vallásos nevelést kaptam. Nem az a lényeg, hogy milyen vallású vagy, hanem az, ha baj van, hinni tudj, van tovább is.”

– Zugló a szívem csücske, csak jó dolgok történtek itt velem. Első lakásunk Kelenföldön volt, de még a fiam születése előtt Zuglóban találtuk meg otthonunkat, ahol évtizedekig maradtunk. Fiam a Radnótiban kezdte iskoláit, és ott is érettségizett.

Éván kívül (Madách: Az ember tragédiája) mindent eljátszott. Talán ez hiányzott csak a repertoárból, panaszolta.

Az egykori szexbálvány nem rejtette véka alá beszélgetésünk közben sem, hogy akkor éppen 132 kiló volt. De ilyennek is szerette a közönség. Nem egy könyvet írt arról, hogy ne hízzunk el, vagy éppen hogyan fogyózzunk. Okulásul másoknak, mert az egészség mindennél fontosabb, vélte. S interjúnk felvételekor volt az az időszak, amikor menekültek tömegével érkeztek hazánkba, s róluk kifejezetten beszélni akart. Elmondta, nap mint nap megérinti a sorsuk. Megérti, hogy egyszerre megoldani az ő életüket és megvédeni a magunkét is lehetetlen. – „Azonban a tévé képeit nézve, amint az anya karján a kicsivel megy előre, felmerül bennem is a kérdés, mi viszi őket előre. Szerintem a hit. Ami engem is átsegített minden nehéz időszakon. A menekült sem tud mást tenni, mint hinni, hogy menni és menni kell, mert az út mindig vezet valahová.

(Pécsi Ildikóról az idézeteket és emlékeit Csernyánszky Judit válogatta)