Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Civil karácsony

Hagyományteremtő szándékkal, december 20-án megtartották az első Civil karácsony elnevezésű rendezvényt. Az ünnepi programon mutatták be az új Civil Füzetet is.

A több mint száz zuglói civil szervezet közül csaknem nyolcvan képviseltette magát az első Civil karácsonyon. A Zuglói Civil Házban megtartott ünnepi programot Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok nyitotta meg, aki kisfiával olvasta fel Kun Erzsébet Párbeszéd a szeretetről című művét.

 

“Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt időszakban sokkal erősebb lett az önkormányzat és a civil szervezetek közti kapcsolat” – mondta Sokacz Anikó. “A különböző rendezvényeinkkel, mint a civil kerekasztal, a Civilek Uccája és a Civil karácsony azt szeretnénk elérni, hogy a szervezetek is jobban megismerjék egymást. Sokan vannak, akik a civilekért dolgoznak, nekik szeretnénk ma köszönetet mondani” – tette hozzá a tanácsnok, majd ajándékokat adott át több önkormányzati dolgozónak, illetve a Zuglói Civil Ház munkatársainak. A karácsonyi ünnepségen a 4 Tunes együttes acapella koncertje után hidegtállal és forralt borral kínálták a vendégeket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb