Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Csaknem 2000 csomaggal segít az önkormányzat karácsonykor

A kerület vezetése minden karácsonykor segít a nehéz helyzetben lévő családokon, idős embereken, hogy meghittebb, szebb ünnepük lehessen. Nem volt ez másképpen idén sem: 1800, tartós élelmiszerekből, karácsonyi édességekből álló csomagot osztanak ki.

A szociális ellátórendszer tagjai és az idősklubok ellátottjai a héten megkapják az önkormányzat által biztosított csomagokat. A szakemberek a polgármesteri hivatal, a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ (ZCSK), a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ munkatársai és önkéntesek gondoskodnak arról, hogy mindenkihez időben megérkezzen a segítség.

A szociális ellátórendszer résztvevői a Közfoglalkoztatási Központban és a ZCSK-ban vehetik át a csomagokat. Előbbibe ellátogattak a kerület vezetői is, hétfőn Szabó Rebeka alpolgármester, kedden pedig Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, a kerület szocialista országgyűlési képviselője nyújtotta át több kilogrammos táskákat.

Szabó Rebeka alpolgármester elmondta: ez mindenkinek nagyon nehéz időszak, de igyekeznek, hogy senki se maradjon éhen. Minden hátrányos helyzetű, bajba jutott embernek segítenek, aki kapcsolatba áll az önkormányzattal, segítséget kért.

Horváth Csaba pedig a közösség erejét hangsúlyozta. – Ilyenkor nagyon oda kell figyelnie a közösségnek, hiszen mindenki kerülhet ilyen helyzetbe, ezért össze kell fognunk, segítenünk kell – jelentette ki. Hozzátette: fontos, hogy a csaknem 2000 család otthonába segítenek becsempészni az ünnep melegét.

Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője már tavasszal is önkéntesként segített. Mint fogalmazott, úgy érzi, kötelessége részt venni a segítségnyújtásban. – Most nem országgyűlési képviselőként, hanem mint önkéntes teszem a dolgomat. Jó érzés látni, hogy az emberek örömmel veszik a segítséget, nekünk politikusoknak, ez az igazi visszacsatolás, látni az emberek örömét – mondta.

Az idősklubok ellátottjai személyesen vehetik át a csomagot, vagy a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ munkatársai szállítják azokat házhoz.

Aki nincs a szociális ellátórendszerben, de segítségre van szüksége, az még mindig jelentkezhet – Szabó Rebeka azt mondta, ha a későbbiekben szól valaki, januárban is tudnak neki tartós élelmiszert adni. – A Magyar Vöröskereszttel közös adománygyűjtés egy részét elvittük a családsegítőbe, és az Ételt az Életért Alapítványtól is kapunk élelmiszercsomagokat – fogalmazott.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb