A Diákok a Tanárokért csoport tagjai négy budapesti gimnázium előtt is virrasztást szerveztek szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel, így bizonyítván, hogy teljes mellszélességgel kiállnak a tanáraik mellett. Szeptember első vasárnapjának éjjelén az egyik fővárosi diákcentrum a zuglói Szent István Gimnázium előtt volt.
A Diákok a Tanárokért csoport nem először hallatott már magáról. A tavaszi pedagógussztrájk első napján több ezer diákot mozgósítottak a Kossuth térre, hogy kiálljanak a tanáraik mellett. Az akkori megmozdulásnak és az azóta megrendezetteknek is fő szervezői Mihalics Lili és Gajzágó József 12. évfolyamos zuglói diákok voltak. Ők voltak azok, akik Eötvös-ös, Kodály Zoltán-os és Vörösmarty-s diáktársaikkal egyetemben a szeptember 2-i monstre diáktüntetést is megszervezték a Belügyminisztérium elé. És ők voltak azok, akik a szeptember 5-i virrasztást is meghirdették.
Szeptember 4-én vasárnap 19 órától kezdődött a megmozdulás a négy budapesti gimnázium, a Szent István-, a Vörösmarty Mihály-, az Eötvös József- és a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium előtt. Az Ajtósi Dürer sori intézménynél 21 fiatal egész éjjel fent volt. Többségében istvános diákok voltak, de csatlakoztak hozzájuk a szomszédos Teleki Blanka-, a Radnóti Miklós- és a Fasori Gimnáziumból is. Ők voltak, akik egész éjjel virrasztottak, de ennél jóval többen voltak az iskola előtt. Mert számos öregdiák, pedagógus, helyi lakos és szimpatizáns is felkereste a demonstráló diákokat, hogy bátorítsa, bíztassa őket. A megmozdulás másnap reggel, az első tanítási óra végéig (8.15-ig) tartott, ám ekkor már több százan voltak a Szent István Gimnázium előtt, hisz az iskolába érkező diákok egy része csatlakozva a virrasztók felhívásához, megtagadta az első órán való részvételt, amiért valószínűleg nem kaptak igazolatlan órát a tanáraiktól. A reggeli csúcsforgalomban nagy feltűnést keltett a transzparensekkel, molinókkal felszerelt diáktömeg az iskola kapuja előtt, ám az autóvezetők nem bosszankodtak, sokkal inkább bátorítólag dudálgattak a virrasztóknak, akik minden jelzést nagy tapssal köszöntek meg.