A kerület megalapításának 86. évfordulója alkalmából Zugló Önkormányzata a Columbus utcai Szent István Zeneházban tartotta hagyományos díjátadó gáláját. A rendezvényen díszpolgári címeket, emlékérmeket, elismerő okleveleket adtak át a városrészért huzamosabb ideje tevékenykedő, a kerület hírnevét öregbítő zuglóiaknak, és kitüntették azokat is, akik a járvány elleni küzdelemben kimagaslóan helytálltak.
Horváth Csaba polgármester ünnepi beszédében kiemelte: tavaly, amikor Zugló önállóságának 85. évfordulójára emlékezett a kerület, még senki sem sejtette, hogy a következő egy évben olyan harcot kell megvívni, amelyre nem volt példa az elmúlt évtizedekben. Most ugyan együtt lehet ünnepelni, de a járvány még nem ért véget.
– A pandémia ellene gyakran erős ellenszélben olyan háborút vívunk, amelyben óriásiak a veszteségeink – húzta alá a polgármester, hozzátéve: Zugló önkormányzatának nincs oka szégyenre, hiszen amit lehetett, megtett az itt élők érdekében, és ez a jövőben sem lesz másképp. Az önkormányzat helytállt, de ha számadásra kerül a sor, az derül ki, hogy ezekben a nehéz időkben maguk a zuglóiak tettek a legtöbbet a kerületért és embertársaikért. – Éppen ezért is tartjuk fontosnak, hogy díjakkal, jutalmakkal tüntessük ki mindazokat a zuglóiakat, akik a hétköznapok hőseiként a legtöbbet nyújtották és nyújtják az oktatás, a szociális munka, a gyermekvédelem, az egészségügy vagy éppen a közbiztonság területén – emelte ki Horváth Csaba, megjegyezve: az elismerések egy részét már korábban átadták. Most az egészségügy és a közbiztonság mindennapi hőseit és a maradandó értéket létrehozókat tüntetetik ki, akik életpályájukkal, munkájukkal, teljesítményükkel kivívták a közösség elismerését.
Az elismeréseket Horváth Csaba polgármester, Hajdu Flórián és Horváth Zsolt alpolgármesterek adták át.
Fotó: Subits-Tóth Gergő
Díszpolgári kitüntetés
Zugló Díszpolgára címet vehetett át Veres Amarilla kerekesszékes vívó, paralimpiai bajnok, Pálos Péter kétszeres paralimpiai bajnok asztaliteniszező, Kinszki Judit pedagógus, a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Diákszínjátszó Egyesület és a Szabad Színházak Szövetsége alapítója, dr. Nagy László vegyészmérnök, kajak világbajnok, edző, sportvezető, a Népköztársaság Kiváló és Érdemes Sportolója, valamint id. Richter József Kossuth-díjas cirkuszművész, a Fővárosi Nagycirkusz volt főigazgatója.
Posztumusz Díszpolgári címben részesült Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Zugló 22-es számú választókerületének volt országgyűlési képviselője, vitéz Nagy Sándor nyugalmazott katona, Izrael állam „Világ Igaza” kitüntetettje, aki a vészkorszakban üldözötteket mentett és bújtatott, dr. Kárpáti Sándor reumatológus főorvos, a ZESZ Reumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, dr. Kilényi Géza jogtudós, ügyész, egyetemi tanár, igazságügy-miniszter helyettes, az Alkotmánybíróság alapító tagja.
Egészségügyi és szociális dolgozók elismerése
Gyógyító Munkáért Díjban részesült Rózsásné dr. Tima Szilvia Esztert reumatológus szakorvos és dr. Konda Sándort sebész főorvos.
Egészséges Zuglóért Díjat kapott Géczy Krisztina Annamária gyógytornász, Németh Zsuzsanna otthoni szakápolás vezető és Volford Rozália laborasszisztens.
Zugló Egészségügyi Ellátásáért Díjat vehetett át Sápi Katalin munkaügyi előadó.
Zugló Lakosságának Szolgálatáért Díjban részesült dr. Tóth Márta szemészetvezető főorvos és Harmat Gábor orvosi műszerügyi előadó.
Gondozási Munkáért Díjat kapott Fonyó Hajnal, a „Patrónus” Nappali Otthon vezetője, és Kocsis Terézia szociális gondozó.
Rendvédelmiek díjazása
Zugló Közbiztonságáért Elismerő Oklevélben részesült dr. Békefi Zoltán rendőr hadnagy, Tóth Richárd rendőr hadnagy, Görög Péter rendőr főtörzszászlós, Salamon Lajos tűzoltó alezredes, Szijj Nándor közterület-felügyelő, Ikladi Endre polgárőr és Cziferi István kerületőr.
Emlékérem adományozás
Zuglóért Emlékérmet kapott Tóthné Nagy Katalin, a Zuglói Kincskereső Óvoda nyugalmazott óvodavezetője, Bacsó Tiborné, a Zuglói Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese, Igaliné Büttner Hedvig, a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola tanár, a Hunyadi nagykórus karnagya, dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Kővári Miklós, a Zugló TV ügyvezetője, médiamenedzser és Gál Ferenc, a Teleki Blanka Gimnázium intézményvezetője.
A díjátadó gálán Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas előadóművész, lánya Gerendás Hanna zongoraművész és Szederkényiné Horváth Márta hárfaművész működött közre.