Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Egyre több pedagógus tiltakozik

Már nemcsak az iskolájukban tagadják meg a munkát a pedagógusok, hanem az utcára is kimennek. Február 28-án tanítás után a főváros vezető gimnáziumainak hetven pedagógusa döntött úgy, hogy a Kálvin térre kivonulva nyilvánosan is kifejezi támogatását a polgári engedetlenségi mozgalomban résztvevő kollégáiknak.

A demonstráción Zugló két kiemelt középiskolája, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Cházár András utca) és a Szent István Gimnázium (Ajtósi Dürer sor) is képviseltette magát. De rajtuk kívül olyan rangos intézmények tanárai is résztvettek a megmozdulásban, mint az Eötvös József-, a Vörösmarty Mihály-, az Apáczai Csere János-, a Veres Pálné- és a Madách Imre Gimnázium.

A két zuglói iskola tantestülete már korábban is bátran elmondta véleményét a jelenlegi helyzetről azzal, hogy a tanárai nagyobb része egy napig nem vette fel a munkát. A hétfői akcióval az volt a céljuk, hogy további iskolák pedagógusait is a polgári engedetlenségre buzdítsák. Az elit gimnáziumok tanárai elmondták, olyan körülményeket szeretnének az iskolákban, amelyek lehetővé teszik, hogy a pedagógusok szabad légkörben dolgozhassanak, hogy a terhelésük elviselhető legyen, s, hogy a bérezésük ne okozzon egzisztenciális kilátástalanságot. Mint mondták, ezeknek a feltételeknek a teljesülése elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy minden erejükkel a diákokért dolgozhassanak. A polgári engedetlenségi mozgalom már harmadik hete folytatódik az országban, a tanárok ily módon fejezik ki tiltatkozásukat a kormány február 11-én megjelentetett rendeletével szemben, mely a sztrájkhoz való jogukat lehetetleníti el. A mozgalomhoz napról napra több iskola, sőt már óvoda is csatlakozik, de volt diákok, szülői- és civil szervezetek is kifejezték már a szolidaritásukat.

A pedagógus szakszervezetek március 16-ra országos sztrájkot hirdettek, melyre a február 11-i rendelet volt a válasza a kormánynak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb